Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

4. füzet - Pados I.: Negyven éve üzemel a tiszalöki-vízlépcső

Vízügyi Közlemények, LXXVI. évfolyam 1994. évi 4. füzet NEGYVEN ÉVE ÜZEMEL A TISZALÖKI-VÍZLÉPCSŐ DR. PADOS IMRE A Tisza-völgy szabályozás előtti vízrajzi képét ábrázoló térképen (1. ábra) jól látható, hogy hajdan az alföldi táj nagy részét mocsarak, állandó vagy évről-évre ismétlődő elöntések borították. Másfél évszázaddal ezelőtt a Tisza völgye ős állapotú volt és ott csak néhány százezer ember tengette életét. A Tisza és vízrendszere a Kárpát-medencében élő népek számára évszázadokon keresztül igen nagy gondot okozott. A folyó árvizei hazánk területének mintegy egyötödét állandóan fenyegették, lehetetlenné téve ott a mezőgazdaság és az ipar biztonságos termelését, a közlekedési útvonalak kiépítését, továbbá a lakosság letelepedését {Botár-Károlyi 1971). A Tisza-völgy szabályozásának hatalmas munkája, - amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában az egyik legnagyobb méretű vízgazdálkodási vállalkozás a múlt század derekán - Széchenyi István kezdeményezésére, Vásárhelyi Pál átfogó tervei alapján, az árvízmentesítéssel és az attól elválaszthatatlan folyószabályozással indult meg (

Ihrig 1973). A XIX. század végére érdemben befejezett lecsapolási és ármentesítési munkák az ország területének mintegy 1/3-ad részén mindmáig fennmaradó, sőt növekvő jelentőségű, gyökeresen új helyzetet teremtettek a területhasználatok számára. A múlt század közepétől századunk közepéig az ország szántó és kerti művelésű területei, több mint 20 ezer km

2-rel (mintegy 55%-kal) növekedtek. Az elvégzett nagyarányú vízrendezési munkát, melynek eredményeként lakhatóvá vált e táj és megteremtődtek a fejlett gazdasági élet kibontakozásának lehetőségei, a nép méltán nevezte második honfoglalásnak. A Tisza-szabályozás nagy úttörői és maga Széchenyi is az ármentesítést követő lépésként a virágzó mezőgazdasági kultúra megteremtését tekintették végcélnak, ami - távlati feladatként - az öntözést és a fásítást is magába foglalta. A Tisza szabályozását és az Alföld ármentesítését követően bebizonyosodott, hogy a folyók kiöntése csak egyike a területek vízbajainak. A tavaszi, nyári árvizek elmaradásával növekedett ugyan a mezőgazdaságilag hasznosítható területek kiterjedése, a száraz, de különösen az aszályos években nagymértékben csökkent a mezőgazdasági termékek mennyisége, ami a takarmánytermelésben tűrhetetlen mértéket ért el. A nagyszabású ármentesítési munkák végrehajtását, a művelhető terület növelését célzó beavatkozásokat azonban sokáig nem követte nagyobb arányú vízhasznosítási munka. Országos üggyé csak az 1860-as évek szárazsága és különösen az 1863. évi katasztrofális aszály telte az. öntözést. A kézirat érkezeit: 1994. X. 28. Dr. Pados Imre old. mérnök az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉVIZIG, Miskolc) igazgatója.