Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

3. füzet - Pálfai I.: Az Aföld belvíz-veszélyeztetettségi térképe

Az Alföld belvíz-veszélyeztetettségi térképe 279 - hidrológiai tényezők, valamint - a természetes növénytakaró. Az éghajlati tényezők szerepét különösebben nem kell hangsúlyozni. Csapadékos és hűvös éghajlat alatt - egyébként azonos körülmények között - nyilvánvalóan több belvíz képződik, mint a száraz-meleg klíma övezetekben. Hazánkban - kis ország lévén - az éghajlati különbségek nem nagyok, mégis számottevő eltérés tapasztalható pl. a Szatmár-Beregi síkság és a Nagykunság éghajlata között. Az előbbi tájegységben a csapadék sokévi átlaga hozzávetőleg 650 mm, a levegő évi középhőmérséklete 9,5 °C. Ezzel szemben a Nagykunság tájegységet jellemző értékek: 530 mm és 10,3 °C. Az éghajlat, mint hosszabb időszak átlagos időjárása, a legutóbbi időkig csak egészen lassú, a gyakorlatban alig észlelhető változáson ment keresztül. Újabban azonban az éghajlatváltozás világméretekben fölgyorsulni látszik. Ennek következtében hazánkban - az egyelőre még meglehetősen bizonytalan kimenetelű számítások (

Mika 1989) szerint hosszabb távon a léghőmérséklet emelkedése, a nyári csapadék csökkenése és a téli csapadék mérsékelt növekedése (főleg esőzések formájában) következhet be. Nováky (1993) közelítő becsléseken alapuló vizsgálatai azt mutatják, hogy az Alföld térségében lehetséges éghajlati változások a télvégi-tavaszeleji belvizek veszélyét mintegy 15-30 százalékkal csökkendietik. A domborzati adottságok a belvízképződés döntő tényezői. Belvizek csak sík vidéken keletkeznek, ott, ahol a vizek szabad és gyors lefolyását a terep kis esése nem teszi lehetővé. A belvíz leggyakrabban és legnagyobb mennyiségben a környezetüknél alacsonyabb fekvésű, katlanszerű, többé-kevésbé lefolyástalan területeken, az ún. laposokban gyülemlik föl. A magasabb területekről ide folynak össze az ott beszivárogni mái- nem tudó felszíni vizek; ráadásul a mélyfekvésű területek talaja - éppen a morfológiai adottságokból eredően - rendszerint tömöttebb, rosszabb vízbefogadó-képességű, és itt a talajvíz is közelebb van a felszínhez, tehát nedvesebb talajállapotok uralkodnak, így a talaj telítődése hamar bekövetkezik. A talajtani tényezők szerepére már az előző bekezdésben is utaltunk, megemlítve a talaj vízbefogadó-képességét, mely a belvízképződés fontos befolyásoló tényezője (Várallyay és mások 1981). Minél nagyobb a talaj szabad hézagtérfogata, annál több vizet képes befogadni. Ilyen szempontból legkedvezőbbek a vastag termőrétegű középkötött vályogtalajok, legkedvezőtlenebbek az erősen kötött agyagtalajok és a szikesek. Az sem elhanyagolható körülmény - különösen a heves nyári záporokra gondolva -, hogy a talaj milyen sebességgel képes a vizet a mélyebb rétegeibe vezetni, ugyanis lia a talaj víznyelő-, illetve vízyezető-képessége kisebb, mint a csapadék intenzitása, az ugyancsak felszíni vízborításhoz, belvízi elöntéshez vezet. E tekintetben a laza homoktalajok a legkevésbé veszélyeztetettek. A talaj rétegzettsége úgyszintén figyelmet érdemlő tényező. Kedvezőtlen, ha lefelé haladva csökken a vízbefogadó-képesség és a vízvezető-képesség. A Duna-Tisza közén többfelé mészkőpadok, a Tiszántúlon pedig a mélyben sós talajrétegek rekesztik meg a fölülről lefelé szivárgó vizet. A sekélyföldtani tényezők szoros kapcsolatban vannak a talajtaniakkal (a talajok legalsó, ún. C-szintjét lényegében a talajképző kőzet alkotja), mégis tovább bonyolítják azt a változatos, tarka képet, ami a talajtérképekről elénk tárul. A sekélyföldtani adottságok - a domborzati viszonyokkal összefüggésben - regionális méretekben