Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

3. füzet - Hatfaludy B.: Múltunk, jelenünk gondjai és jövőnk feladatai a települések vízi közmű ellátásában

266 Halfaludy Bálint nincs magas csatornaszolgáltatási díj sem), az alkalmazott megoldásaink az átlagosnál munkaerőigényesebbek, a munkaerő ára azonban viszonylag alacsony. Ezek az alacsony díjak azonban a szocializmustól örökölt jövedelemszabályozásunk egyik követkeanényeként lakosságunk háztartási kiadásaiban arányukat tekintve a nyugat-európai családi kiadások többszörösét teszik ki, emiatt súlyos feszültségek fellépése nélkül nem terhelhetők rá teljes egészükben a lakosságra. Ezért az üzemeltetés támogatásából az állam a jövedelemszabályozás átépítése előtt nem vonulhat ki és a társadalom egyes rétegeit tekintve a szociális indíttatású kompenzálást is fel kell vállalnia. Mindezek mellett víziközmű szolgáltatásunk mai díjainak nyereségtartalma csak névleges, 0,5 - 1,5 % körüli, ráadásul nyomott költségek mellett. Nem hagyható figyelmen kívül az ellátásban mára fokozatosan létrejött kiépítettségi hiányok pótlásával összefüggő működtetési költségek mértéke sem. A ma elvezetett szennyvízmennyiségnek csak a fele kerül megtisztításra, a tisztítókapacitás-hiány mintegy napi 1,3 millió m

3. A víztermelésben közel napi 0,6 millió m

3 vízkezelő-, általában vastalanítókapacitás hiányzik. A vízelllátásra igénybevett vízbázisok hidrogeológiai védelmének pótlólagos kiépítése mintegy napi 2,5 millió m

3 víztermelőkapacitással összefüggésben szükséges. Amennyiben ezek meglennének, működtetésük költségeit a díjakból fedezni kellene. Azaz, ha a hazai vízi közmű szolgáltatás technikai összetétele, működtetésének szakmai színvonala megfelelne a mai nyugat-európai elvárásoknak, ez mintegy 60 90 Ft/ m

3 ivóvízszolgáltatási és 120-150 Ft/m

3 csatomaszolgáltatási átlagos költségeketjelentene. A privatizáció érdekében elengedhetetlen minimális nyereségtartalmat erre a költségszintre kell ráépíteni, azaz a jelenlegi díjak drasztikus megemelése nélkül a privatizációra általánosan nincs reális lehetőség. A jelenlegi szolgáltatási díjak emelésének nemcsak a lakosság jelenlegi anyagi teherbíróképessége, illetve ennek a jövőbeni alakulása szab határt. A víziközműszolgáltatás díjait - a szolgáltatási mennyiségek alapján csak mintegy 50%-ban - fizeti a lakosság. További mintegy 25%-áért a közületek, intézmények - közöttük óvódák, kórházak - fizetnek díjat. A szolgáltatási díjak esetleges nyereségtartalma így óhatatlanul begyűrűzne, az állami költségvetésből támogatott területekre is. A termelési szférában pedig - ahol a szolgáltatás maradék 25 %-a jelentkezik - a termelési költségeket növelve rontaná a gazdálkodás eredményességét. Ezért a szocializmustól örökölt torz lakossági jövedelmi viszonyok rendezéséig, az állami költségvetésre háruló terhek csökkentéséig, a hazai gazdaság fellendülésének a megkezdődéséig nem szabad célul tűzni a vízközműszolgáltatási tevékenységben az érdemi nyereségestartalom kialakítását, mert ez az állam és a társadalom előtt álló elsődleges feladatok megvalósulását, a gazdasági célok elérhetőségét nagymértékben veszélyeztetné. A vízi közmüvek mai privatizációja jelentős és indokoltan prioritást élvező nemzetgazdasági érdekeket sértene. Ezért, legalább is a következő 15-20 évben hazánkban nem szabad a vízi közművek privatizációjára törekedni, ehelyett a tőkebevonásnak a privatizációtól független formáit kívánatos előnyben részesíteni, azaz lényegében a koncessziós pályázatok révén való működő tőke bevonást.