Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

1. füzet - Hankó Z.-Alföldi L.-Starosolszky Ö.: A Felső-Duna és a Szigetközi hdirológiai jellemzőinek megváltozása a dunacsúni vízlépcső üzembehelyezése nyomán

Л FelsőDuna és a Szigetköz hidrológiai jellemzőinek megváltozása. 13 vízgyűjtőit is. Ahol valamely folyószakaszon szabályozási beavatkozás látszott szükségesnek, ott meder-morfográfiai leírások és -moifomctriai felmérések (térképek) is készültek. A Duna első, komplett vízrajzi térképsorozata 1824-48 között készült cl a Huszár Mátyás által elkezdett, íui. „Dunai Mappáció" során. A dunai felvétel nagyságát jellemzi, hogy 362 keresztszelvényből, részletes hossz-szelvényből, vízszintesésmagassági alappontok jegyzékéből, vízállásgörbék sorozatából és vízhozamgörbékből állott. A Felső-Duna szabályozása (Tőry 1953) határozott céllal és gyors ütemben a XIX. század utolsó negyedében kezdődött cl, elsősorban a sorozatban jelentkező, pusztító árvizek hatására (árvédelmi töltések építése), de a hordalék-lerakódások folytán egyre gyakrabban jelentkeztek hajózási akadályok megszüntetése érdekében is, a dinamikusan fejlődő vízi közlekedés és szállítás elősegítése céljából. A Felső-Dunán a folyószabályozás alapja a rövid, íves szakaszokkal összeka|x:soll hosszú egyenes szakaszokból álló, viszonylag széles, középvízi szabályozás mellett („német" szabályozási mód) a Fargue-Girardon elvei követő, í\ck és ellenívek sorozatából álló („francia" szabályozási mód), kisvízi szabályozás volt. Érdemes megemlíteni, hogy a múlt század utolsó negyedében a Felső-Duna középvízi medrei meghatározó párhuzammiívek távolságát 300-3

SO m-ben szabták meg és 2900 m

3l

s vízhozam levezetését irányozták elő (ez a mai pozsonyi (hratislavai) vízmércén a kb. 3,30 m-es vízállásnak felel meg). A kisvízi szabályozás alapjául az 1808. IX. 28-án rögzített felszíngörbe szolgált, ami kb. 900 m

3/s vízhozam melleit alakult ki (ez a mai pozsonyi vízmércén a kb. 0,40 m-es vízállásnak felel meg). A Felső-Duna ánnentcsítési és folyószabályozási munkálatai az 1960-as évek közepéig tartottak, kisebb-nagyobb szünetekkel (pl. a két világháború alatt), hol intenzivebb, hol szerényebb ütemben. Az igen költséges szabályozás ellenére az ármentesítés biztonsági viszonyai és a hajózás feltételei egyre romlottak. Jellemző adatként érdemes megemlíteni, hogy 1956-63 között a lerakódott hordalékból több mint 6 millió m

3-t kikotortak, mégis, ennek ellenére a dunaremetei szelvényben az árvizek tetőző vízállásai emelkedtek. Az árvízi kockázat növekedését látványosan tanúsították az 1954. évi, Szigetközben és az 1965. évi, Csallóközben gátszakadást is okozó árvizek; míg a kis- és középvízi lefolyást viszonyok elégtelenségét az egyre szaporodó és mind hosszabb időtartamú, akadályt jelentő ha józási csúcsgázlók jelezték. E körülmények parancsolóan alátámasztották a Felső-Duna ánnentcsítési és szabályozási koncepció jának újragondolását, az elérendő célok meghatározását, az alkalmazandó módszerek mérlegelését, kiválasztását és a szükséges eszközök számbavételét. Mindezek oda vezettek, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1977-ben aláírta a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer (BNV) közös megvalósítására és üzemeltetésére vonatkozó államközi egyezményt. 1. ábra. A Felső-Duna hordalékkiipjának tömbszelvénye (VITUKI, 1993/5) Bild 1. Blockquerschnitt des Geschiebe-Schuttkegels der Donau Fig. 1. Section of the alluvial cone of the Hungarian Upper Danube Fig. 1. Le coup massique du cone de sédiment du Danube à Nord-Ouest (Felső-Duna) en Hongrie Рис. 1. Реологический разрез конуса выноса Верхнего-Дуная