Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

118 Laczay István Az angol tanulmány (Gardiner) a fenntartható fejlődés fogalomrendszerét a vízi környezetre alkalmazta (3. ábra). Vízgyűjtő méretű probléma csak minden érdekelt fél által elismert terv többfunkciós keretében kezelhető. Az árvízvédelem, az árvédelmi fejlesztés, vagy általánosságban a folyammérnök munkája csak a funkciók egyikét jelenti. A Temze vízgyűjtőjéről hozott példa az integrált fejlesztés módszereit és folyamatát a részletekre, tematikus térképekre lebontva ismertette. A magyar előadás (Zsuffa) azt mutatta be, hogy a 60-as években a gépi földmunka teljesítménycentrikus szemlélete és a gépi kotráson alapuló patakszabályozás miként vezetett a vízfolyások vízjárásával, energiaviszonyaival ellentétes, természetidegen állapothoz. Hozzászólók hangsúlyozták, hogy a vízügyi beavatkozás csak tükre a gazdasági, társadalmi, politikai rendszernek. A vonalzó mellett húzott patakmedrek is a mezőgazdasági tennelés nagyüzemi méreteinek kialakítását, a termőföld területének minden eszközzel való növelését szolgálták. Emellett a villamosítás, az iparfejlesztés új irányai a domb- és hegyvidéki vízfolyások korábban elterjedt vízenergia hasznosítási formáit (malom, kis-vízerőmű) háttérbe szorították. Az integrált vízgyűjtő tervezés magyarországi bevezetésének hátráltató tényezői között említésre került a tulajdonváltás elhúzódása, az érdekek polarizálódása, a joganyagok hiánya és általában a költségfedezetek előteremtésének nehézségei. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a bemutatott brit tapasztalatok és eredmények a magyarországi gyakorlatban ne lennének hasznosíthatók. Az árvízvédelem környezeti és ökológiai hatásairól, a környezetbarát megoldások lehetőségeiről két nagyon érdekes, nagyrészt vetített képes előadás hangzott el. Jól megfigyelhető volt, hogy a nyugatról átvett „természetbarát folyószabályozás" ott a magyar fogalmak szerint inkább vízfolyásrendezést, vagy patakszabályozást jelent és korántsem Tisza vagy Duna méretű folyókhoz kapcsolódik. Az angol előadás (Holmes) számos példát mutatott be kisléptékű javító szándékú rendezésre. Végkövetkeztetésül megállapította, hogy a „helyreállítás", tehát a vízfolyás teljes restaurációja alig, vagy nagyon kevés esetben érhető el. Éppen ezért fontos annak a kevés, még eredeti vagy ősállapotban levő folyónak, folyószakasznak a megőrzése, amelyet az emberi beavatkozás még nem érintett, szerkezetében, struktúrájában alapvető változásokat nem okozott. A magyar előadás (Csányi) több, részben negatív példa mellett ismertette a Kis-Balaton részleges helyreállítását. Ez összes hibájával együtt minőségileg teljesebb rehabilitációt jelent, mint amilyen példákat az angol tapasztalatok alapján megismerhettünk. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy Magyarországon erős az igény a természeti értékek megvédésére; a védendő értékek tényleges és konkrét felmérése, katasztere azonban még hiányzik. Önként adódó lehetőség a széles hullámterek védelme, ahol az életközösségek viszonylag zavartalanul fennmaradtak, vagy életkörülményeik legalábbis fenntarthatók. Felmerült még az életközösségek vízszennyezés elleni védelme, a vízminőségjavításának problémája is. A szekcióülések sorát a közgazdasági kérdések megtárgyalása zárta. Az angol előadás (Parker) a városi árvízvédelmi projektek gazdaságossági vizsgálatát mutatta be. Angliában a pénzügyi kormányzat elvárja, hogy a várható haszon nagyobb legyen a várható költségnél, azaz a költség/haszon hányados értéke ne legyen nagyobb az egységnél. A költség/haszon számítások a hidraulikai és topográfiai adatok pontosságára igen érzékenyek.