Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

3. füzet - Váradi József Gyula: Vízgazdálkodás az Alföldön

Vízgazdá Ikodás az A l földön 217 Figyelemreméltó, hogy a károkozás megítélése szempontjából a tcnyészidőszaki elöntéseket szükséges figyelembe venni, melynek károkozásai háromszorosát jelentik a téli-tavaszinak és kétszeresét az őszi-télinek annak ellenére, hogy a területi elöntési nagyságok sorrendben 25,70, 5% megoszlást mutatnak. Az elöntési időtartam valószínűség függvény alakja a főmű kiépítettségétől, pontosabban vízemésztő képességétől - tehát fenntartottságától is - függ, ezért különböző fejlesztési alternatívák és részterületek vizsgálatát egyaránt lehetővé teszi. Az elöntési időtartam valószínűségi függvény segítségével, vagyis a vízelvezetés műszaki lehetőségeinek alapulvételével meghatározható az átlagos évi kárelhárítás mértékével arányos jellemző szám, amit a főmű fajlagos hosszának figyelembevételével kombinálva lehetőséget teremthetünk az ún. szolgáltatási szintmutatónak, mint mérőszámnak a meghatározására. Ez azt jelenti, hogy a kizárólagos állami tulajdonban levő vízilétesítmények műszaki paramétereit és a területi elhelyezkedésüket alapul véve minden főmű által uralt területre megállapíthatjuk azt a mérőszámot, ami összehasonlíüiatóvá teszi a különböző teriiletek főmövi ellátottságának színvonalát. Más kérdés azután, hogy a szolgáltatási szintmutató milyen viszonyban van a teriilet értékességével, vagyis annak meghatározása a következő feladat, hogy az államnak adott területen mekkora haszon megteremtésének lehetősége fűződik ahhoz, hogy bizonyos területek szolgáltatási szintjét növeljük, míg más területeknél ez a fajta feltétel-javítás, nemzetgazdasági hasznosság oldaláról nézve nem racionális. A főmű által uralt teriilet értékességét lényegében a belterületekkel súlyozott aranykorona értékkel fejezzük ki és az így számított mutatót a főmű hasznossági mutatójának nevezzük. Ezzel lehetővé válik a területek hosszú távon jellemző állandóját a minősítés alapjául felhasználni. A szolgáltatási szintmutató és a hasznossági mutató segítségével azután meghatározható az ún .fejlesztési igénymutató, ami azt fejezi ki, hogy melyik belvízrendszer milyen mértékben érdekelt a főmű-fejlesztésben. Ez a mutató nyilvánvalóan fordított arányban van a főmű szolgáltatási szintmutatójával. Meghatározása az átlagos közepes elöntési időtartamok és a belterületekkel súlyozott fajlagos termőhelyi értékek figyelembevételével történik. Próbaszámításaink végeredményeként azt kaptuk, hogy л fejlesztési igénymutató 83 belvízrendszer teriiletét figyelembevevő súlyozott átlagértéke 11,8 aranykorona 0,01 km

2-ként (hektáronként). Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy az átlag feletti fejlesztési érdekeltséggel 25 belvízrendszer jelenik meg, amelyek átlagos fejlesztési igénymutatója 38,6 aranykorona 0,01 km

2-ként (hektáronként), vagyis ezen rendszerekben az országos átlag több mint háromszorosa az érdekeltség mértéke a főművek fejlesztésében. A próbaszámítások során elvégzett közelítő becslések atra utaltak, hogy a fejlesztésben az átlagosnál érdekeltebb belvízrendszerek átlagosra történő fejlesztésével évi átlagban mintegy 2,5 milliárd Ft belvízkár-csökkenést lehet elérni, a fejlesztés költsége 3-4 milliárd Ft-ra tehető. Ezek a számítások csak előzetes becslésnek tekinthetők, a feladatunk az, hogy a számítások alapadatainak pontosításával a vizsgálatokat újra elvégezzük, az eredményeket ellenőrizzük, majd a végleges sorrendet kialakítsuk.