Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)
3. füzet - Váradi József Gyula: Vízgazdálkodás az Alföldön
Vízgazdá Ikodás az A l földön 215 kodási alapjuttatás teljesítését teszi lehetővé, végezetül megakadályozza a kisebbség akaratérvényesítését a többség felett. Az előbbiekben általánosságban megfogalmazott és az I. táblázatban némileg pontosított, kizárólagos állami tulajdont jelentő körön kívül eső vizek és vízi létesítmények tulajdonosa az kell legyen, akinek vagy akiknek elemi, közvetlenül felismerhető érdeke azok működtetése, vagy fejlesztése. Ez a tulajdonos-megoszlás a közeljövőben a vizek és vízilétesítmények területén nem fog bekövetkezni. Azzal kell tehát szembenézni, hogy az indokoltnál jóval nagyobb kön-e kiterjedő állami tulajdon, elsősorban belterületre korlátozódó önkormányzati tulajdon és vélelmezhetően (elsősorban az öntözés területén) fokozatosan növekvő magántulajdon szerinti megoszlás mellett kell az Alföld vízgazdálkodásának középtávú fejlesztési stratégiáját kialakítani. 4.1. A vízrendezési főművek fejlesztésében követett állami stratégia alapelvei A vízkárelhárításra - és így a vízrendezésre és az öntözésre is - a döntéshozók mindig maradékelven juttatták a költségvetési forrásokat, illetve mindig akkor jutott nagyobb összeg a fejlesztésekre, amikor árvíz, aszály, vagy belvíz pusztított. Az elemi csapások periodicitása a források periodicitásában is megfigyelhető. A feladat tehát az, hogy a költségvetésből, az adófizető állampolgárok adójából származó összegeket a lehető leghatékonyabban, ugyanakkor átláthatóan és már a döntéshozatal szintjén is számszerűsített mérőszámok figyelembevételével oszthassuk fel. Az állami juttatás azonban mindig kevesebb, mint ami az igények szerint szükséges lenne, a feladatokat sorolni kell. A feladat tehát kettős: egyrészről meg kell ítélni, hogy adott területen, adott főművel szemben megjelenő területhasználói igény fontosabb, vagy kevésbé fontos, mint más területen megfogalmazott igény kielégítése. Másrészről annak meghatározása a feladat, hogy adott igény kielégítésének mi a legracionálisabb műszaki megoldása. A főművekkel szemben megfogalmazódó területhasználói igény megjelenítése a területi vízgazdálkodás egyik alapvető problémája. Ez az a kérdéskör, ami a vízkárelhárítás más szakterületeitől (elsősorban az árvíz- és a folyószabályozás) a vízrendezést és az öntözést alapvetően megkülönbözteti, és ami miatt a feladatok megoldása végtelenül bonyolult kölcsönkapcsolatok elemzésébe, vagy ellehetetlenülésbe torkollik. A piacgazdaságra való áttérés következménye a tulajdonban megjelenő tisztább érdek kifejeződés, amibe természetesen az állami érdek éppen úgy beletartozik, mint a magántulajdonban testet öltő egyéni érdek. Az Alföld vízgazdálkodásának jövője szempontjából ez azt jelenti, hogy az állam egyre inkább csak bizonyos vizek és vízilétesítmények fejlesztését és fenntartását vállalja. Ezeket a feladatokat a nemzetgazdasági hasznosság alapján rangsorolja s az egyéb vizek és vízilétesítmények fejlesztése és fenntartása a területhasználók érdeke és így feladata marad, amit az állani támogat(hat). Az állam részéről végrehajtott absztrakció tehát kettős. Egyrészt kijelöli azokat a vizeket és vízilétesítményeket, amelyekkel kapcsolatban a már korábbiakban elmondott állami érdekeket felismerni véli és érvényesíteni kívánja (I. táblázat). Másrészt, miután ezek az állami beruházások hosszú távra készülnek, tőkeigényesek, valamint