Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

1. füzet

9 Megemlékezés is, amikor már a tudományos kutatás terén dolgozott, a gyakorlatban is részt vett, az 1954. évi dunai árvíznél az ország déli részén az árvédelmi megbízott műszaki tanácsadója és a védelem irányítója, az 1956. évi árvíznél pedig ugyanott a kormánybiztos megbízottja. Itt sem elégedett meg azonban a gyakorlati eredményekkel, hanem tapasztalatait a dunai jeges árvizekre vonatkozóan összefoglalta és „Az 1956. évi jeges árvíz Magyarországon" c. oknyomozó tanulmányában (Vízügyi Közlemények, 1956) közreadta. A nemes harc, a példamutató élet, az eredményes szervező, vezető munka koronájaként Ihrig Dénes, 1952-ben, megbízást kap a magyar vízgazdálkodási tudományos kutatás megszervezésére. A Minisztertanács megalakítja a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet, melynek ő az első igazgatója, szeretett Dénes bácsija. A tudományos kutatás céljait az „Ötéves kutatómunka a vízgazdálkodás szolgálatában" (VITUKI 1956. évi Beszámoló) című tanulmányában a következőképpen jelölte meg: „Az ország természeti adottsága vízgazdálkodásunknak és a vízgazdálkodásunk elméleti megalapozottságát adó műszaki hidrológiának, mint tudománynak sajátos fejlődési lehetőséget és szükségességet, de egyszersmind sajátos színt is adott. Vízgazdálkodásunknak állandóan védenie kell területeinket a vizek kártételei ellen, és meg kell oldania azt, hogy a víz a tényleges szükséglet és a várható fejlesztés arányában álljon a lakosság szociális igényei és a mezőgazdaság, valamint az ipar célját szolgáló vízhasznosítások rendelkezésére. A megoldás maga műszaki feladat, de ennek a műszaki feladatnak a megoldását a kutatás teszi lehetővé és segíti tudományos eredményeivel". Ennek felismerésével munkálkodott 1952-től a vízgazdálkodási tudományos kutatás alapjainak lerakásán, melynek főbb pontjai: Magyarország felszíni és felszín alatti hidrológiai jellemzőinek feltárása, ez utóbbinál a talajvízszín, a karsztvízszín és a mélységi vízszín alakulás törvényeinek kutatása, és az ország hasznosítható vízkészletének számbavétele, a kutatások módszereinek javítása, majd a hidromechanikai, a vízminőségi, az árvízvédelmi, a belvízvédelmi, az öntözési kutatások megtervezése, megindítása és irányítása, az árvédelmi kutatásoknak - mint főtémafelelős - a vezetése, az intézeti „Beszámoló" c. évkönyv sorozatának megindítása és szerkesztése, a kutatásokkal kapcsolatos irodalmi munka. A vízgazdálkodási kutatás alapelveinek kidolgozása, a kutatások megszervezése eredményes volt és tudományos, valamint gyakorlati eredményei nagymértékben segítették és segítik a vízgazdálkodást és ezen keresztül a gazdaság többi ágát. 1958-73 között, mint főosztályvezető, különösen a szivárgási feladatok gyakorlati műszaki megoldásában ért el figyelemre méltó eredményeket. Főtémafelelősként megszervezi és vezeti az árvédelem elméleti és gyakorlati alapjainak feltárására végzett kutatásokat és azoknak eredményeit egységes szempont szerint részben az elméleti, részben a gyakorlati munka fejlesztése szempontjából értékeli („Árvédelmi kutatások 1957-1959", Összefoglalás. VITUKI kézirat, I960.). Kutatja az időszakosan változó szivárgásnak alávetett földgátakban végbemenő és a gátak alatti szivárgás törvényszerűségeit. Ebben a kérdésben végrehajtott kutatásának eredményeit számos kiadványban foglalja össze. Mindezeknek a hidraulikai elméleti kutatásoknak a talajmechanikai és gyakorlati szempontokkal való összehangolása új szemléletet vitt az árvédelembe. Ezek a kutatások segítették elő az árvédelem biztonságának helyes megítélését.