Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

1. füzet

6 Megemlékezés A geodéziát, mely a Dráva-torok alatti Duna-szakasz felvételénél eszköz volt, hamar felváltotta, és többet már el sem engedte, a felvétel tárgya: a Duna. 1927. április l-jével a magyar vízgazdálkodás szolgálatába szegődött. Gyermekéveinek világához, a Dunához, annak is a magyarországi szakasz legdélibb részéhez, a Margittaszigeti Armentesítő és Belvízlevezető Társulathoz ment Mohácsra, szakaszmérnöknek. Ihrig Dénes a magyar föld és a magyar nép életét megszabó folyók, árvizek, belvizek, tavak és mocsarak szabályozása iránti vonzódással a magyar vidéki mérnök munkájában találja meg azt az élethivatást, melynek célja a vízépítés és a vízgazdálkodás gyakorlati és tudományos ápolása. A Margittaszigeti Árvízmentesítő és Belvízlevezető Társulatnál (1927-1948) eltöltött több mint húszéves vidéki vízügyi tevékenységét a Margittasziget árvédelmének fejlesztése, a gátak megerősítése, belvízvédelmi műveinek fejlesztése, a csatornarendszer nagymértékű kibővítése, műtárgyak építése, szivattyútelep átépítése, az egész margittaszigeti belvízrendszer - beleértve a Jugoszláviába eső részt is - távlati tervének elkészítése (a vízátemelés növelése a szivattyútelepek fejlesztésével, vagy új telep építésével is), és az építési módok fejlesztése, jellemezte. Munkájának első két évében a belvízlevezető rendszer fejlesztése céljából több mint 100 km hosszú csatornát épít pár száz kubikussal együtt. Ezután tervez, épít, majd mikor a társulatnak műszaki és gazdasági vezetője lesz, szervez és az ország egyik egyszerű eszközökkel ellátott, de legjobban, legbiztosabban működő belvízrendezését és árvízvédelmét vezeti. Húsz éves társulati vízimérnöki munkája alatt állandó kapcsolatot tart a vízimérnöki műszaki és tudományos élettel. Nemcsak épít, hanem tapasztalatot is átad. Ekkor jelennek meg irodalmi munkái, melyek a mezőgazdasági vízgazdálkodásnak újabb kérdéseit vizsgálják és a munka eredményességét, valamint gazdaságosságát segítik elő. A karapancsai szivattyútelepnél 1935-ben először használja a cementbesajtolás akkori rendszerét és a torkrétbeton eljárást. Az elméleti és a gyakorlati tapasztalatokat részletesen a Vízügyi Közleményekben teszi közzé (A karapancsai szivattyútelep biztosítása, Vízügyi Közlemények, 1943). Kidolgozza a belvíz-átemelő telepek gazdaságos üzemének feltételeit, meghatározza a gazdaságos üzemhez szükséges vízmérés alapelveit, módszereket ajánl és kutatásokra, megoldások keresésére ösztönzi mérnöktársait. Foglalkozik munkaterületének hidrológiai kérdéseivel is, és az 1935. évi dunai jeges árvízről írt tanulmánya (Vízügyi Közlemények, 1935) ma is helytálló feltárása az árvizek okainak. A gyakorlati élet területén a mérnöki munka sok-sok alkotása, társulati igazgató főmérnökként eltöltött eredményes évei után, 1948. július 5-én, az újonnan alakuló Országos Vízgazdálkodási Hivatalba kerül, az ár- és belvízvédelmi, majd az árvízvédelmi és folyószabályozási osztályvezetőjeként. Feladata közvetlen kapcsolatban volt múltbéli eredményeivel, de sokkal nagyobb léptékben, hiszen az ármentesítés és árvízvédelem országos megszervezésén, az árvédelem és belvízvédelem egész országra kiterjedő fejlesztésének egységes elvek szerinti megindításán, az egységes és összefüggő belvízrendezési tervek elkészítésének megindításán is, a folyami hajóútkitűzés alapelveinek megállapításán dolgozott. Az új munkák alapelveit tanulmányokban tette közzé („Belvízrendezésünk fejlesztésénei alapelvei", Magyar Közlekedés, Mély- és Vízépítés, 1951., a „Tiszai árvédelem fejlesztése", Vízügyi Közlemények, 1953). Az árvédelem munkájában később