Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

4. füzet - Csermák Béla: A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése Magyarországon Sajó Elemértől napjainkig

A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése Magyarországon ... 353 2. Vízgazdálkodás, vízkészlet-gazdálkodás A második honfoglalásként emlegetett vízrendezés lényegi feladatai megoldása után számos, egy-egy vízgazdálkodási ágazatra, egy-egy vízfolyásra, illetve vízgyűjtőre, stb.-re vonatkozó átfogó tervről és építésről kellene megemlékeznünk. Igazi változást azonban Sajó Elemér fellépése eredményezett, aki a trianoni katasztrófa után, a gazdasági világválság idején lett a vízügyi szolgálat vezetője. Sajó„£m/é/c/rar"-ában (1931) megfogalmazta a magyar vízügyi politika alapelveit és irányvonalát. A műszaki és gazdasági (közlekedés, ipar, mezőgazdaság) adottságokkal és követelményekkel egyaránt számoló vízgazdálkodási program kiterjedt - többek között - a Tiszántúl öntözésének, a Körösök csatornázásának, a víziutak fejlesztésének, a Duna-Tisza-csatorna építésének tervére. Sajó tehát felülemelkedett a szakági szemléleten, és igyekezett a víz teljes kapcsolatrendszerének feltárására és működtetésére. Azt tekintette a vízgazdálkodási tevékenység céljának, hogy egyaránt gondoskodjék a vizek tervszerű hasznosításáról és kártételeik elhárításáról. A vízgazdálkodás összefüggéseit egységesen átfogó szemlélete avatja őt a korszerű vízgazdálkodás megteremtőjévé. Az 1940-es végétől különös hangsúlyt kapott a vízgazdálkodás egységes rendszerének az a része, amelyik a természeti körforgás és a társadalmi-gazdasági igények összehangolásán dolgozik. Ez a tevékenységi kör a vízkészlet-gazdálkodás; foglalkozik a vizek feltárásával, termelésével és elosztásával, a vízkészlet tervszerű hasznosításával, a fogyasztás szabályozásával, valamint a vízkészlet és a vízigény közötti - gazdaságilag optimális, társadalmilag hatékony - dinamikus egyensúly megteremtésével. A vízkészlet-gazdálkodás elveinek, módszereinek alapjait az első Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1954) rakta le, majd a tevékenység kiterebélyesedését a további kerettervek jelentették (OVK 1965,1984). 3. Л vízkészlet-gazdálkodás fő részei A vízkészlet-gazdálkodás bonyolult tevékenység, amelynek keretében egyes részeinek súlya a hely és idő folyamán változik (Kertai 1963). Az alapkérdés azonban állandó: ismerünk kell a vízkészleteket, a vízigényeket és az e kettő összetételével előállítható vízmérleget, - amelynek kulcsszerepe van a vízgazdálkodásban (Domokos 1972, 1987). Ezen vizsgálandó, előkészítő részek alapján lehet levonni a következtetéseket, azaz sor kerülhet a tényleges vízkészlet-gazdálkodásra. 3.1. A készletek tanulmányozása Az ország hidrológiai adottságainak, vízkincsének feltárása a múlt századra nyúlik vissza. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a sokmilliónyi adattömeg ne szorult volna egységes feldolgozásra és értékelésre, továbbá folyamatos kiegészítésre. Nélkülözhetetlenné vált a víznek egységes egészként való vizsgálata, mind mennyiségi és minőségi vonatkozásban, mind a vízfolyásokat és tavakat, ill. tározókat illetően, mind pedig előfordulási, ill. származási helytől (felszíni és felszín alatti víztípusok) függetlenítve.