Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)
3. füzet - Pálfai Imre: Az 1940-42. évi katasztrofális belvízjárás emlékezete (Szászhelyi Pál és Papp Ferenc hozzászólásával)
Az 1940-42. évi katasztrofális belvízjárás emlékezete 253 A belvízképző természeti tényezők együttes hatásának értékelését, a belvizes évjáratok összehasonlítását megkönnyítheti, ha a főbb befolyásoló tényezőket egyetlen mérőszámba vonjuk össze. Erre teszünk most kísérletet, bevezetve a belvizességi indexet, melynek a téli félévre vonatkozó változatát a következő formula szerint számítjuk: ahol PBI X.in - a téli belvizességi index; Ях-ш ~ a ^li félévi (okt.-márc.) csapadék ( m); dn max - a legnagyobb hóvastagság (m); d n maxa a - a legnagyobb hóvastagság sokévi átlaga (m); # s X - az októberi közepes talajvízállás a terep alatt (m), a - arányosító tényező (m 1); // sX a a - az októberi talajvízállás sokévi átlaga (m); Л 5 Ш - a talajfagy mélysége februárban (m). Az (1) összefüggésben a számláló a vízterhelést meghatározó tényezőket, a nevező a talaj vízbefogadó-képességét befolyásoló tényezőket foglalja magában. Az„a" arányosító tényező értéke 0,5 m 1. Olyan egyszerű meteorológiai, illetve hidrológiai elemeket igyekszünk alkalmazni, amelyekre az évkönyvekből viszonylag megbízható és hosszú adatsorok állíthatók elő. A talajfagy néhány évben hiányzó adatát - a levegő januári és februári középhőmérsékletének ismeretében - egy regressziós kapcsolat segítségével pótoltuk. Természetesen a belvízi jelenség sokkal bonyolultabb annál, mint amit a belvizességi index jelenlegi formájában kimutat (nem veszi figyelembe pl. a hóolvadást befolyásoló körülményeket). Az index azonban nagyvonalú összehasonlító vizsgálatokra így is használhatónak látszik. A belvizességi index értékeit egy Duna-Tisza közi és egy Körös-Maros közi térségre számítottuk ki, 1931-től 1990-ig. A Duna-Tisza közi (Kecskemét-Kiskunhalas között) térségre öt meteorológiai állomás és nyolc talajvízkút adataiból kapott eredményeket grafikus formában a 13. ábra szemlélteti. Az 1. táblázat az egyes tényezők és az index értékeit nagyság szerinti sorrendben tartalmazza (a 23. sorig), külön megjelölve az 1939/40-re, az 1940/41-re és az 1941/42-re vonatkozó értékeket. A téli belvizességi index 60 éves adatsorából mindkét vizsgált tájegységnél kiemelkedik az 1939/40-re és főleg az 1941/42-re vonatkozó érték, jelezve, hogy ekkor minden más esetnél sokkal jobban együtt voltak a rendkívüli belvízképződés természeti feltételei. Az 1940/41-es télre vonatkozó belvizességi index a rangsor negyedik helyén áll. Az egyes belvízképző tényezők - az 1. táblázatban elfoglalt helyükből következtetve a szóban lévő három télen más-más súllyal érvényesültek. 1939/40-ben nagy szerepe volt a sok és jórészt hó formájában hullott csapadéknak, valamint a rendkívüli hideg miatt nagyon mélyre hatoló talajfagynak. 1939 őszén a talajvíz, bár átlag feletti volt, még nem emelkedett túlságosan magasra, s így kevésbé korlátozta a talaj vízbefogadó-képességét. 1940/41-ben a félévi csapadékösszeg nem sokkal maradt el az előző télitől, de a hóvastagság igen, és a talajfagy is mérsékeltebb volt. Ellenben a talajvíz szintje már ősszel szokatlanul magasan állt, s lényeges belvízképző tényezővé lépett elő. 1941/42 telén rekordmagasságú hóréteg alakult ki, a talaj fagy éppoly mélyre hatolt, mint két évvel korábban, az októberi talajvízszint magasabban helyezkedett el, de nem annyira szélsőségesen, mint az előző évben. (A talajvíz majd csak a hóolvadást követően, 1942 tavaszán emelkedett rendkívül magasra.) ~ a ^sXaa ' ''sfll (1)
