Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

2. füzet - Baranyi S.-Varga Gy.: A Velencei-tó vízrendszerének hidrológiai jellemzői (1971-90)

A Velencei-ló vízrendszerének hidrológiai jellemzői (1971-90) 195 Az aszály és a vízkészletek leeresztése miatt a tározók vízkészletet növelő vízháztartási elemeinek utolsó két évi értékei minimálisra zsugorodtak. A hidrológiai adottság, a tározók teltsége miatt és a Velencei-tó vízszintszabályozása céljából egyes években jelentős vízmennyiségeket vezettek a Zámolyi-tározóból a Pátkai-tározóba és onnan a Velencei-tóba. A két tározó vizének közvetlen használata nem minden évre ismert, de a meglevő adatok szerint jelentéktelen. A két tározó vízháztartásában jelentős eltérések tapasztalhatók (IV. táblázat), elsősorban azért, mert a két tározó víztükrének területe (I. táblázat) és a hozzátartozó vízgyűjtőterület eltérő. A kisebb felületű Zámolyi-tározóra kevesebb, a nagyobb Pátkai-tározóra több csapadék hull (IV. táblázat), viszont a nagyobb vízgyűjtővel rendelkező Zámolyi-tározóba nagyobb hozzáfolyás érkezik mint a Pátkai-tározóba. A párolgásban tapasztalt eltérés oka az eltérő nagyságú vízfelület. Itt említjük meg, hogy a tározók helyén az elárasztás előtti állapotban a térszín átlagos párolgása ET = 500 mm a"

1 (VGI 1984) volt, a teljes vízrendszer vízforgalmában az elárasztás utáni állapotban a tározók felületére vonatkozóan csak a szabad vízfelület párolgása és a területi evapotranszspiráció különbségeként értelmezett, ún. többletpárolgást kell figyelembe venni. A Zámolyi-tározó többletpárolgásának átlaga 0,468 10

6 m

3 a '-re, a Pátkai-tározó 0,785 10

6 m

3 a

_

1-re adódik, a tározók átlagosan ennyivel csökkentik a Velencei-tó természetes vízkészletét. A két tározóból történt lefolyás a Velencei-tó vízszintszabályozásának van alárendelve, ezért a lefolyást ebből a szempontból kell megítélni. AIV. táblázat adatai szerint a két tározóból évente jelentős mennyiségű vizet vezettek a Velencei-tóba, ennek egy részét, mint vízfelesleget, egy-egy évben továbbvezették a vízrendszerből a Dinnyés-Kaj tori-csatornába. A Velencei-tó havi vízháztartási mérlegei 1961-től kezdődően készülnek (Bárányi 1973, Szerényi 1976, Szabó 1980, 1986, KDT VÍZIG 1987 ... 1991). Az 5. ábra évi vízháztartási adataiból kitűnik, hogy a tó vízháztartásában nagyjából azonos szerepe van a tóra hulló csapadéknak és a hozzáfolyásnak. Kiderült, hogy a Császár-víz Pátkai-tározó alatti vízgyűjtőjéről, a Vereb-Pázmándi-vízből és a tó közvetlen vízgyűjtőjéről származó természetes hozzáfolyást a nyári hónapokban minden évben pótolni kellett a Pátkai-tározóból. így lehetett elkerülni, hogy a nyári nagy párolgás miatt a tó vízszintje jelentősen ne süllyedjen az alsó szabályozási vízszint alá. A vízmérleg kiadási oldalában a párolgásnak uralkodó szerepe van. A tóból történő egyetlen vízkivétel - amely a dinnyési halastavak részére valójában nem a tóból, hanem a Császár-víz torkolati szakaszán történik a vízmérlegben nem számottevő, kivéve az olyan aszályos években, mint amilyen az 1988-90 közötti egymást követő három évben előfordult. Az évek többségében a tóból nem, csupán négy évben (1977, 1983, 1986 és 1987) eresztettek jelentős mennyiségű vizet. A tó és vízgyűjtője csapadékszegény években lefolyástalan volt (az 5. ábrán 0-val jelöltük). Ez a tény arra figyelmeztet, hogy ökológiai, a vízminőségi és a hasznosítási követelményeknek megfelelő vízszintek előállítása csak tudományosan megalapozott, szigorú vízkormányzással oldható meg. Az V. táblázatban 10 évenként összesítettük a vízháztartási elemek átlagait, és az 1952-90. évi átlagokat a tó vízoszlopának megfelelő mm-ben kifejezve. (Egy mm tóvízoszlop = 25 000 m

3. A természetes vízkészletváltozás adata tartalmazza a Pátkai-