Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

1. füzet - Fejér László-Koltay József: Gróf Széchenyi Istvánra emlékezve: A vízgazdálkodási társulatok múltja és jelene (I. rész)

14 Fejér L. és Koltay J. Széchenyi azonban más kategóriákban gondolkodott, mint „kormánypárt", vagy „ellenzék". Célja a magyarság erkölcsi és gazdasági felemelése volt, s az ehhez vezető út első és legfontosabb állomásának az Alföld rendezését tekintette. Széchenyi elképzelésének realitásáról, s hogy a megvalósítás első lépcsőfokát milyen józan biztonsággal jelölte ki, arról a Tisza-szabályozás közel félévszázados története tanúskodik. A nagy politikai ellenlábas, Kossuth, célként ugyancsak a nemzeti felemelkedés programját vallotta, de ő a fejletlen hazai ipar gyorsított gyámolításához fogott a Védegylet-mozgalom segítségével. Ám számításaiban a kezdeti lelkesültség után csalatkoznia kellett, mivel vállalkozása - ellentétben a Tisza-szabályozással - gazdaságilag megalapozatlan volt. A kereslet-kínálat piaci törvényszerűségei helyett a hazafias buzgalomra épített egy szegény országban, amely az iparcikkek behozatalára kényszerült. Talán erre is gondolt Kossuth, mikor a későbbiekben Széchenyiről a következőket írta: „ Ujjait a kornak ütőerére tevé és megértette lüktetéseit. És ezért, egyenesen ezért tartom őt a legnagyobb magyarnak, inert nem isinerek senkit históriánkban, kiről ej ne mondhatnók, hogy százados hatásra számított lépései sem korán, sem később nem érkeztek. О korának nyelvévé lön, ő a nemzet jobbjai gondolatának szavakat adott. És hatásának titka itt fekszik " Az Alföld felvirágoztatásának gondolata viszont elválaszthatatlan volt a Tiszavölgy ármentesítésének végrehajtásától, vízi- és közúthálózatának kiépítésétől. A szomorúan megosztott országban azonban egy ekkora vállalkozás végrehajtása szinte megoldhatatlan nehézségekbe ütközött. Széchenyi tisztán látta, hogy az ellenzék gyenge gazdasági ereje miatt önmagában nem képes a feladatot megoldani, ugyanakkor a kormányzat anyagi támogatása mit sem ér, ha azt az Alföld népe gyanakvással szemléli. Széchenyi véleménye szerint a vizek átfogó rendezéséhez sem a kormányzat, sem pedig az érintett megyék nem foghatnak hozzá, mert valójában egyiküket sem égeti a dolog eléggé (Széchenyi 1846), egyikük sem képes önmagában a munkálatokat következetesen végrehajtani. Az ügy legkitartóbb támaszai maguk a part menti birtokosok és lakosok lesznek, ugyanakkor a szabályozott (tehát hosszában lerövidített) Tisza a szállítási költségek jelentős megtakarításával az államnak bevételt, tehát érdekeltséget jelent. (íme a Vásárhelyi-féle terv sok átmetszésének egyik alapvető oka.) Széchenyinek meggyőződése volt, hogy a vállalkozást tartósan csak a kettős érdekeltségre lehet alapozni. Széchenyi 1835-ben elvállalta a Helytartótanács újonnan szervezett közlekedési bizottmányának vezetését, ami mai fogalmak szerint a közlekedési miniszteri tisztségnek felelt meg. Az 1855 augusztus. 16-án kelt királyi leirat szerint:,,... e'királyi helytartó Tanácshoz egy helytartósági Tanácsos elnöklete alá rendelendő saját kebelbeli bizottság állíttassék, mellynek feladata lesz, mindazokat, mik ezen királyi helytartó Tanács teendőihez az országos közlekedések körébe vágólag tartoznak, tehát a' folyók szabályozását és hajózhatóvá tételét, csatornákat, országiítakat, ló és mozgony erőre épülő vaspályákat, és ezek eránt keletkező magántársulatokat illetik, tárgyalni, úgymint az ezekkel kapcsolatban levő javaslatokat és tervezeteket a' jövendő törvényhozásra is figyelve megtenni és előre elkészíteni..." Széchenyi népszerűsége a közlekedési bizottmányban vállalt szerepe miatt az ellenzéki körökben csorbult, sőt még a fontolva haladók sem álltak egyértelműen mellé, annyira rossz volt ezidőtájt a Helytartótanács híre. Lépéseinek magyarázatát és