Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Szesztay Károly: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai

274 Szeszt ay Károly A szárazföldi és vízi élővilág egészsége, fejlődése és fennmaradása a kémiai élettér néhány alapvető fontosságú és az éghajlat, valamint a vízviszonyok szerint érzékenyen változó tulajdonságának (az oxidációs és redukciós potenciálnak, a savasság és lúgosság mértékének, a kationcsere képességi mutatónak, stb.) meglehetősen szűk értéksávjához van kötve (18. ábra). Ezek az értékhatárok az élővilág és az élettér közötti sok százmillió éves kölcsönhatás eredményeit és tapasztalatait rögzítik (Stigliani et al. 1990). Betartásukról - természetes adottságok között - a biogeokémiai ciklus rendkívül szerteágazó és érzékeny belső és külső kapcsolatrendszere gondoskodik. Ebben az életcentrikus szabályozásban az életterek két fő hordozójának és tározótartályának a szárazföldek talajának és a vizek üledékrétegének kiemelt fontosságú szerepe van. A jelen kor egyik nagy kérdése, hogy mit jelent a szárazföldi és vízi élettér kémiai egyensúlya szempontjából az iparosodott társadalmaknak a természetes kémiai ciklusok intenzitását és töménységét ma már sokszorosan felülmúló kémiai hulladéka? A felismerhetőség és elháríthatóság esélyei szempontjából a kémiai hulladékok által elindított környezeti hatások két jellegzetes (természetesen számos közbenső átmenettel) határeset körül csoportosíthatók: - Haváriaszerű, azonnali károsodások; - Késleltetett és közvetett hatások: kémiailag időzített környezeti folyamatok („bombák"). - A haváriaszerű környezeti hatások jellegzetes példái a légkörbe, vízbe vagy talajba kerülő erős mérgek és más veszélyes hulladékok, vagy a víz és a talaj felszínén hirtelen és nagy tömegben szétterülő olajszármazékok. Ezek az iparosodás kezdeti korszakaitól gyakorta tapasztalt károsodások az 1.1. fejezetrész „ismert bizonytalanságai" közé tartoznak és - a társadalmi-politikai szándék, valamint a szükséges eszközök feltételei között - a kapcsolódó gazdálkodási és szabályozási (igazgatási) rendszerek kockázati tényezőiként a megkívánt, illetve eltűrhető határokon belül tarthatóak; - A kémiailag időzített környezeti folyamatok („bombák") a talajban és az élővizek üledékrétegeiben alakulnak ki és legfőbb jellemzőjük, hogy előkészítésük (a „bombák feltöltése") évtizedekig, vagy akár évszázadokig is eltart (Somlyódy 1983, Stigliani 1988). Ezek a lassú és fokozataiban alig észrevehető kémiai változások (amelyeknek legfontosabb példája az iparosodás kezdete óta tartó és fokozatosan erősödő légköri és térszíni savasodás) a talajok és az édesvízi üledékek kémiai állapotjellemzőinek (például a pH értéknek) jól meghatározott küszöbszintjénél egy további, a korábbinál már sokkalta gyorsabb és következményekkel tcrheltebb kémiai folyamatot „robbantanak ki" (például a talaj, illetve üledék eddig kötött állapotban levő nehézféméinek, vagy más mérgező anyagainak oldhatóságát; a talaj mikroszkópikus élővilágának átalakulását, vagy pusztulását stb.). Az ezt követő élővilágbeli és gazdasági károsodások már nagyonis láthatóak, de belátható időn belül megállításuk, vagy helyreállításuk ekkor már többnyire gyakorlatilag lehetetlen. Az ilyen típusú „kémiai bombák" legveszélyesebb és hazai szempontból legidőszerűbb példája a szárazföldek erdőállományának és a tavak élővilágának járványszerű megbetegedése és pusztulása, ami a skandináv országokban az 1920-as évek elejétől, Közép-Európában pedig (a talajok jóval nagyobb sav-semlegesítő kapacitása folytán) mintegy fél évszázad eltolódással az 1970-es évek közepétől kezdett robbanásszerű gyorsasággal terjedni (19. ábra).