Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Szesztay Károly: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai

Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási és hidrológiai vonatkozásai 247 Folyók és vízgyűjtő hálózatuk hulladék befogadó és szennyvíz levezető képessége, az óceánok és zárt beltengerek mint végső hulladék befogadók, a párolgás, páramozgás és csapadék képződés szerepe a légkör öntisztuló képességében és a légköri szennyeződésekben. A technoszféra területén a háztartási és a lakóhelyi vízhasználatokat, a víz mint ipari rendszerek hűtési, szállítási és technológiai közegét, mezőgazdasági, legelő gazdálkodási és erdészeti csapadék hasznosítás és öntözés, továbbá bányászati és közlekedési vízhasználat és vízrendezés szerepet kell kiemelni. A társadalmi-gazdasági fejlődéssel összefüggésben: - Vízföldrajzi adottság mint település hálózati és terület használati tényező; a víz szerepe a társadalmi csoportok és intézmények közötti érdek helyzetek (konfliktusok és közös előnyök) kialakulásában. - árterek, folyó torkolatok és más vízi tájak életmód alakító hatása; vízi és vízparti üdülés; vízi tájak kulturális és idegenforgalmi értéke; a vízföldrajzi és vízjárási adottságok szerepe a közigazgatási és gazdasági intézmények kialakulásában. - A víz és a vízi tájak esztétikai értéke; a vízi táj mint a szülőföld és a történeti tudat tényezője jelentős. A bizonytalanságok okainak előzetes kockázatként történő figyelembe vételét egyrésztől a vízkörforgás egységének hatás-közvetítő szerepéből adódó, másrészről pedig az iparosodással és a mai modern világgazdaság kialakulásával szükségszerűen együttjáró alábbi körülmények tették mindmáig világszerte megoldatlan feladattá (Szeszt ay 1988): - A vizet - ugyanúgy mint más természeti tényezőket - az ember számára jelentős (hasznos és káros) tulajdonságai tették társadalmilag felismert természeti készletté és veszély tényezővé. Ugyanakkor az ipari társadalmaknak az értékek mérésére, a kereslet és a kínálat összehangolására, valamint a hatékonyság-orientált kutatás és intézmény-fejlesztés biztosítására kialakult legfontosabb eszköze a piaci mechanizmus a vízgazdálkodásban (és a környezetvédelemben) ma még csak igen korlátozott mértékben tölti be szabályozó szerepét. - A geoszférát, bioszférát és a technoszférát sokrétűen behálózó földi vízkörforgás az azonos vízrendszerhez tartozó víz- és területhasználatokat (többnyire a használók szándéka, sőt tudta nélkül) az externális hatások olyan kiterjedt és szövevényes rendszerével kapcsolja egymáshoz, ami az iparosodott országok jogrendszerének az egyéni, közületi és állami tulajdonra, valamint az ennek védelmére és használatára vonatkozó szabályozó rendszerét elméletileg kétségessé, a gyakorlati alkalmazásban pedig ellentmondásossá teszi. - A vízgazdálkodás (és a vízvédelem) bizonytalanságainak fenti két oka a gazdálkodás és a szabályozás gyakorlatában mindig burkoltan és áttételesen jelentkezik, a kialakuló konfliktusokat és válsághelyzeteket többnyire egyedi és eseti tüneteik alapján értékelik és kezelik - ami természetesen előbb-utóbb a bizonytalanságok és a válsághelyzetek bővített újratermelődéséhez vezet. A következő évtizedekre feltételezett gyors ütemű éghajlatváltozás és az ahhoz több vonatkozásban kapcsolódó ózon-pajzs probléma az első olyan környezeti gond, amelyik globális egyidejűsége és a társadalmi-gazdasági fejlődés egészét érintő jellege folytán „túnetileg" már nem lesz kezelhető. Várható tehát, hogy az éghajlatváltozással és az ezt követő hatásokkal foglalkozó tudományos és kormányzati világ-konferenciákon szóba fognak kerülni az ipari társadalmak - sok más vonatkozásban rendkívül hatékony és természetesen lényegileg a jövőben is nélkülözhetetlen - gazdasági és jogi szabályozó