Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Zsuffa István: A vízgazdálkodás Széchenyi korában és ma

242 Zsuffa István Széchenyi nemcsak számolt azzal, hogy a vízügyi munkának van környezeti hatása, és ez a hatás földrajzi hely és idő szerint változik, hanem ezeket a hatásokat meg is figyelte. Naplójában, 1830. évi nagy Duna-hajóútjának első szakaszáról Ő így ír, ugyancsak egy holtágról. „ Tolna után, Szekszárd magasságában (a legszebb táj Budapest óta) végigmentünk egy 1812-13-ban készült átvágáson - korsóföldi - körülbelül 200 öl hossz. Olyan mint a Duna - a régi meder a kiindulásnál eliszaposodott, a torkolatnál viszont mély holtág, rengeteg benne a hal, - valóságos kis tó. " Biztos elfogult vagyok, de mind vízitúráim során, mind frissen az azonos területen, a gemenci erdőben végzett helyszíni vizsgálataink során én a tájban a Széchenyi-féle leírás szószerinti igazolását látom. A passzív, preventív és aktív szemléletű tevékenység fogalmait a természetvédelem eszköztárának felosztásából kölcsönöztem. Ez a felosztás, mint maga a természetvédelem is, viszonylag újkeletű. Passzív természetvédelemnek a passzív tiltást nevezik, amikor a természet, vagy inkább környezetvédő a temészetre káros tevékenységek után kutatva, a temészet érdekében ilyen vagy olyan emberi tevékenységet megtilt, megakadályoz, lerombol. Amiként a passzív szemléletű vízgazdálkodás az emberen kívüli természetben roppant károkat okozott, ugyanúgy a passzív környezetvédelem az emberi közösséget, a társadalmat erodálja. Elmúlt időszakokban az alkotás lehetőségétől elzárt, vagy alkotó munkára nem képes emberek itt, a megakadályozásban találják meg azt a sikerélményt, amitől korábban megfoszttattak. A passzív vízgazdálkodáshoz hasonlóan a passzív környezetvédelem sem szakmai tevékenység, hanem, spontán, vagy tervezett, társadalmi, politikai tett, mozgalom. A preventív természetvédelem már szakmai fölkészültséget igénylő, valós tevékenység, amely célokat nevez meg, védendő értékeket, területegységeket, objektumokat jelöl ki és ezek védelmére szervezetet hoz létre. A védendő értékek körül védelmi zónákat alakít ki, olyan közlekedési, megközelítési hálózatot létesít, amely az értékektől automatikusan tartja távol a veszélyforrásokat. Átszervezi a környezet mezőgazdasági, ipari struktúráját, az ősi mesterségek egyben muzeális jellegű életbentartásával távol tartja a civilizációs hulladékot, mérgeket. Ennek a preventív természetvédelemnek is Széchenyi volt az úttörője. 1845 augusztusában a Budai Tanácsnak írott levelében a Buda környéki két legszebb kirándulóhely értékeinek megőrzésére olyan parcellázást javasol, amelynél a parcellák legkisebb méretét 5-6 holdban minimalizálják. Ez az a parcella méret, amely a természetben megjelenő ember és a valós temészetes környezet harmonikus kapcsolatát még biztosítani tudja. A 30000 m

2-es kertekkel körülvett nyaralókban az ember és a temészet együttélése biztosítható. Ennek a preventív természetvédelmi előírásnak a jelentőségét ma a Velencei-tó, és különösen Nagymaros térségében lehet fölmérni, ahol с parcella méretek ezredrészére épült ezernyi víkendház „dácsaparadicsoma" a táj „esztétikájának" meghatározó eleme. Az. aktív természetvédelem a civilizációs ártalmak távoltartása mellett a természetes életközösségek feltételeinek az optimalizálására törekszik és ezt műszaki, biotechnikai beavatkozásokkal biztosítja. Az eredeti összefüggő természetes táj mai fragmentumait az egyszerű tiltások, de még az átgondolt preventív védekezési módok sem tudják a sokszor természetes katasztrófáktól megvédeni. Az aszályok az összefüggő őstáj természetes életrendjének elemei voltak. A Kiskúnsági Nemzeti