Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Zsuffa István: A vízgazdálkodás Széchenyi korában és ma

240 Zsuffa István így a Bizottság elnökeként mind a saját, mind barátjának, Vásárhelyi Pálnak minden energiáját a Tisza-szabályozásra koncentrálja. A Tisza-szabályozáshoz a politikai, szervezési hátteret egy személyben Széchenyi biztosította, a műszaki megoldást, minden bizonnyal korábbi tervek - Lám Jakab, Huszár Mátyás - terveinek fölhasználásával Vásárhelyi készítette és ez az elgondolása valósult meg Vásárhelyi halála után is. Széchenyi „Eszmetöredékek..." című, általa publikált gyűjteményes anyagának előszavában erről így ír: „Hogy lehetett volna... új hatáskörömben - bármilly előbbi gondolatom, mint a Tiszavölgy, melyben a legtöbb és legeredetibb magyar lakik s mely napról napra inkább közelít a végpusztuláshoz. " Ma, Széchenyi születésének 200-ik évfordulója alkalmából, a Tisza-szabályozás kérdéséről Váncsa István, a magyar kultúra legreprezentánsabb folyóiratának, az Élet és Irodalomnak a főszerkesztőhelyettese, az 1991. augusztusi első számnak a címlapján, „Holtág" című vezércikkében írja: Nyaranta a természet eltartotta az embert, munkálkodni inkább csak télen volt szokás, főleg unaloműzésből; gyékényt dolgoztak föl, eladták, így mulatták az időt mindaddig amíg az akkori politikai elit úgy nem érezte, hogy vízügyekben is rendnek muszáj lenni, és rá nem lelt a rendcsináló vízügyi szakemberekre; mármost Magyarországon a politikus mindig megtalálja a maga vízügyesét, s a vízügyes is keres magának megfelelő politikust, hogy támogatásával rettentő eszméit a gyakorlatban megvalósíthassa. Holtággá teheti például az élő vizet, és elhitetheti az emberekkel, hogy ez jó nekik. „A Tiszaszabályozás minden esetre legnagyszerűbb s legüdvösebb vállalatokhoz tartozik, s méltán büszkélkedhetünk vele, hogy a magyar értelmiséggel s magyar tőkével hajtatik végre" - így szól egy diadaljelentés 1856-ból. Kétségtelen persze, hogy ami holt, az általában szabályosabb azzal, ami él, s ilyképen egy mangalica leölését is nevezhetnénk sertésszabályozásnak, de mégis inkább disznóölésnek szoktuk mondani. Természetesen a sajtószabadság szellemének megfelelően ezt le lehet írni, sőt a szerkesztőségi állásfoglalásoknak megfelelő tördelésben is szabad közölni. A történelem-tudomány mai szellemének megfelelően ezt akár korszerű deheroizálásnak is lehetne minősíteni. Jogos igény, hogy történelmünk alakjairól és eseményeiről lerántsák azokat a fölös és hamis sallangokat, amelyeket elmúlt korok romatikája aggatott rájuk. Hiszen Jókai „Kiskirályok" című regényében így ír: Az isteni Széchenyi megkezdte a Tisza-szabályozást (én nem vagyok nagyon adakozó a címekkel, de aki mocsárfenékből kenyértermő földet teremt, annak csak méltán kijár ez az epitheton). A deheroizálás a tudomány és a sajtó szabadságának a szellemében semmi módon sem korlátozható. A valódi szabadság és tudományosság szellemében azonban azt meg kell írni, hogy 1856-ban a „politikus", akit a vízügyis megtalált - Széchenyi volt. A politikus Széchenyi pedig Vásárhelyi Pálban találta meg a maga vízügyesét, akivel közös „rettentő eszméjüket", a Tisza-szabályozást a gyakorlatban megvalósították. Nem tudom, hogy akadt-e magyar történész, aki ezzel a minősítéssel nem ért egyet, és ha akadt, volt-e bátorsága, hogy azt az újságíró-hatalommal közölje. Vízügyi mérnök biztos akadt, akinek azonban, mostmár 3 éves hagyományként, nemcsak nem közlik hozzászólását, észrevételeit, de mégcsak válaszra sem méltatják. Ez aligha