Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Zsuffa István: A vízgazdálkodás Széchenyi korában és ma

238 Zsuffa István Ez a tevékenység már tudatos volt és a természet vízjárásának megfigyelt sajátosságaira koncentrálódott. Az alkalmazott műszaki munkák hatása a környezetre már korlátozottabb volt. A folyók ósi árterületei ugyan eltűntek, a mentesített területekkel a mezőgazdasági és az épített környezet terjeszkedett, de a hullámtereken olyan új életközösségek alakultak ki, amelyeknek gazdagságuk és az emberi környezettől való biztonságos szeparáltságuk fölülmúlta a korábbi állapot azonos jellemzőit. A síkvidéki mocsarak lecsapolása a korábbi tejreszkedés antropogén eredményét, az ember számára káros és egészségtelen környezetet alakította át az emberi élet követelményeinek megfelelően. Az emberen kívüli természet ezen a tájon kialakult jellegzetes életközösségeit viszont összeszorította, illetve alkalmazkodásra kényszerítette (fehér gólyák községekbe húzódása stb.). A vízátvezetések, a száraz területek öntözése pedig nemcsak az ember és termékei számára biztosították biológiai élet alapját jelentő vizet, hanem biztosítják a környezet életközösségeinek gazdagodását is. Az ember hamar észrevette, hogy a vízzel kapcsolatos problémái nem átlagos körülmények között jelentkeznek, hanem a vízjárás szélsőséges ingadozása okozza az elhárítandó bajokat, a megoldandó problémákat. A passzív alkalmazkodásnál, a szélsőséges helyzetekre való előzetes, preventív fölkészülésnél jobb megoldás nyilván ezen vízjárásnak az ember igényei szerinti átalakítása, a tározós vízgazdálkodás, vagy az előbbi szóhasználathoz hasonlóval élve, az „aktív szemléletű" vízgazdálkodás. A tározós vízgazdálkodással a természet vízháztartását alapvetően módosítjuk, a természetes körfolyamatot az ember igényei szerint transzformáljuk. Ez a radikális vízgazdálkodási beavatkozás azonban a környezet élővilágának életkörülményeit is javítja és magas szinten biztosítja az ember és természet harmonikus kapcsolatát. Szinte valamennyi hazai és külfödi tározó és duzzasztó vízfelülete és vízpartja a pihenés és üdülés központja, környezete pedig természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet lett. Afrikában a 17 milliárd köbméteres Kaindji-tározó hosszú partja mellett telepedtek le frissen azok a népcsoportok, amelyek ősi, kőkorszaki technológiával jellemezhető életformájukat nem akarják föladni. Ugyanitt alakult ki Nigéria leggazdagabb tájvédelmi körzete is, mert az ember és mezőgazdasága által máshonnan kiszorított élővilág itt találta meg elveszett életlehetőségeit. Az 1940-es években, az iskolákban is már elsiratták a nemes kócsagot, amelyről azt tanultuk, hogy az utolsó 16 pár fészkel a Velencei-tó összeszűkülő nádasaiban. Homoki Nagy István Vadvízországában a gólyatöcs került a pusztulásra ítélt fajok közé, amely a civilizációs ártalmak miatt elkerüli az országot. Ma, májusban, Rétszilasnál a robogó vonatból kis- és nagykócsagok, kanalasgémek tucatjai láthatók a cecei tározós halastavak mentén, a gólyatöcs pedig csapatostul fészkel például a baracskai halastavakon. Össze kellene állítani azoknak a fajoknak a jegyzékét is, amelyeknek ma kizárólag a vízgazdálkodási létesítmények biztosítják az életlehetőségeket. A tájesztétikai kérdések megítélésénél a propagandának és a propaganda által mesterségesen alakított ízlésnek nagyobb a szerepe mint magunknak az esztétikai értékeknek. A preventív vízgazdálkodás 2000 éves művei nemcsak relatív, hanem abszolút értelemben is nagyobb méretűek, mint az aktív vízgazdálkodás mai építményeié. Széchenyi e művek esztétikai hatásáról így ír: „Rossz néven vehető-e, ha ilyen hatalmas mű látásánál, melyet nagy kitartás és erős akarat hozott létre, az üterünk sebessen ver? S ha valaki ezt a nevezetes helyét azzal a szép álommal hagyja el, hogy otthon valami hasonló nagyszerűt fog kezdeményezni "