Vízügyi Közlemények, 1991 (73. évfolyam)

3-4. füzet - Vágás István: Széchenyi szerepe a Tisza szabályozásában

Széchenyi szerepe a Tisza szabályozásában 233 lyozás Vásárhelyi Pál által kidolgozott és Széchenyi István által elfogadott elvei valósággá váltak és e valóság gyümölcsei maradandóakká. Mit ért el a szabályozás? A Tisza-völgy teljes és a főfolyó mellett tökéletes árvízmentesítését. 1895 óta Záhony alatt nem volt töltésszakadásos katasztrófa a főfolyón! Mi volt ennek az ára? Az árvízi szinteknek több, mint 3 m-es megemelkedése, hiszen annak a vízmennyiségnek, amely többé nem terülhetett ki Alföldünkre, csak az addig is igénybe vett mederrész fölött van módja eltávozásra. Az átvágások rendszere megkönnyítette, bár véglegesen nem oldotta meg a hajózást, lényegesen jobb partállékonysági, hordalék- és jégviszonyokat eredményezett, kedvezően növelte meg a lefolyó víz sebességét. A szabályozással együtt kiépült belvízrendszer mai teljesítőképessége, a 600 m

3/s-nál is nagyobb torkolati belvízkapacitás a közepesnél nagyobb belvizek ellen is eredményes. Öntözési lehetőségeinket is megteremtettük, bár azzal a mezőgazdaság élni nem volt még képes. A folyó tervezett, de még egészében hiányosan kiépített vízerőhasznosítási lehetőségei, a folyó belépcsőzése alkalmas egyúttal a hajózás végleges megoldására, de a gravitációs öntözés lehetőségeinek megteremtésére is. Széchenyi nemcsak a 19., hanem a 20., sőt a 21. évszázad szükségleteiben gondolkodott. Számolt a belvízkérdéssel, felismerte az öntözés szükségességét és lehetőségeit, s bár a vízerőhasznosítás az ő korában még műszakilag nem fejlődött ki, elgondolásai megfeleltek századunk, sőt a jövő század akkor még előre nem látható szükségleteinek is. 5. Széchenyi ma Ámbár helytelen volna Széchenyit - mint ahogy több korszak megtette - aprólékosan aktualizálni, ugyanannyira helytelen volt róla - mint ahogy ez több évtizeden át megtörtént - megfeledkezni. Mégis, érezhetünk valamilyen analógiát Széchenyi nemzetgyarapító igyekezete és a mindenkori vízügyi szolgálat hazafias érzései és alkotásvágya között, de ugyanúgy ránk vetítődik egy másik, ma nagyon időszerű analógia árnyéka: Széchenyi önkéntes tragédiája, és a vízügyi szakemberek mai, országos közvélemény előtti tragikus helyzete között. Széchenyi sem látott kiutat az ország és a saját maga helyzetéből 1860-ban, s sokan érezzük ma is, hogy felettünk, vízügyi szakemberek fölött manapság meghúzták már a lélekharangot. A győzelmes és uralkodó politikai rendszernek egy épülő és ártatlan vízilétesítményen sikerült megmutatnia az erejét, miközben nem ismerte fel, hogy a bukófélben lévő hatalom örömmel odaveti és feláldozza a szóbanforgó létesítményeket, a hozzájuk tartozó szakemberekkel, sőt, azok szaktudományával együtt, talán azért, hogy ezzel is késleltesse végzetét. A politikusok megbuktak, mi, szakemberek itt maradtunk, de itt maradt az a gyűlölet is, amit a politikusok idéztek a fejünkre. Nekünk most már vagy nyomasztó túlerő ellen kell a reménytelen küzdelmet vállalnunk, vagy megtagadnunk szaktudományunk fizikai törvényekkel megalapozott igazságait, feladnunk ezzel önbecsülésünk maradékait is. A tudományos igazságok erején azonban még nekünk sincs módunkban változtatni, akkor sem, ha hirdetésüktől elállunk, vagy ha még el is hisszük azoknak ellenkezőjét. Széchenyi tragédiáját is oldotta az utókor, hihetjük, hogy talán a mienket is.