Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)

1. füzet - Juhász Endre: A szennyvíziszap-elhelyezés visszahatása a tisztítótelepen belüli kezelésre

52 Juhász Endre hasznos térfogatú járműveket öleli fel. Ugyané cég kifejlesztett egy olyan 5,0 m

3 hasznos térfogattal rendelkező vontatott tartálykocsit (DETK 125 típus), mely alkalmas arra, hogy híg trágyát, „szippantott" anyagot, szennyvíziszapot hidraulikus nyomás segítségével talajba injektáljon (művelőmélység: 200 mm). Az 1989. év folyamán létrejött egy gyártáskooperáció az osztrák MUT cég és a Vegyépszer között, melynek keretében Tamásiban kb. 5,0 m

3 hasznos térfogatú települési folyékony hulladékok szippantására és szállítására alkalmas járműveket állítanak elő. A végső elhelyezés, illetve felhasználás előtt - a keletkezés folyamatossága miatt általában közbenső átrakóhely vagy tározótér kialakítása szükséges, melynek költségeivel minden esetben számolni kell. 4. A szennyvíziszap - elhelyezéstől, illetve -hasznosítástól függő - tisztítótelepi előkészítése Az iszapkezelés alap célkitűzése - amint a bevezetésben is látható - a környezeti és egészségügyi hatások (rothadóképesség, fertőzőképesség) minimalizálása, továbbá a nedvességtartalom szükség szerinti csökkentése (Best-Mun 1980). Mindezek mellett ma már természetes igény, hogy a benne rejlő hasznosítható elemek és a potenciális energiatartalom gazdaságosan legyen kiaknázható. A 2. ábrából kitűnik, hogy valójában valamennyi technológiai elem egyben az őt követő lépcső előkészítését, azaz az ott lejátszódó folyamat gazdaságosabb módon történő végrehajtását szolgálja. A sűrítés, a kondicionálás szempontjából kedvezőbb szárazanyag-tartalmat biztosít, a stabilizálás egyebek mellett hatékonyabbá teszi a víztelenítést (szűrési ellenállás, vegyszerigény ...), a víztelenítés hatásfoka kihat a szárító vagy az égető reaktortérfogatra, a nedvesség elpárologtatásához szükséges hőmennyiségre. Egy-egy technológiai elem hatékonysága tehát közvetlenül befolyásolja a következő fokozat reaktortérigényét, a felhasználandó segédanyagok (hő, vegyszer stb.) mennyiségét, a mozgatáshoz szükséges gépészeti és villamos berendezések kapacitását, illetve azok elhelyezését szolgáló építmények alapterület-igényét, mely a továbbiakban kihat az egyéb kiszolgáló járulékos létesítmények volumenének csökkentésére is. Az iszaphasznosítás egyik jelentős területe a komposztkészítés, melynek felhasználása a kiszereléstől függően lehet különböző csomagolásban kiskerti vagy akár ömlesztett formában nagyüzemi területen. Bár az iszap önmagában való komposztálására számos eljárás ismert, a gyakorlatban azonban többnyire valamilyen mezőgazdasági szempontból „környezetbarát" töltőanyaggal egészítik ki. A töltőanyag származása (települési szilárd hulladék, mezőgazdasági hulladék, szalma stb.) meghatározza a beépítésre kerülő aprító, szeparáló technológiai sort. Az egyik leggyakrabban alkalmazott töltőanyag a városi szemét, mivel annak elhelyezési gondja ma már lassan vetekszik az iszapéval. Az iszap-szemét együttes kezelésével nyert komposztminőség alapja a hatékony ballasztanyag-szeparálás, melyek közül a legfontosabb - már a folyamat elején - az előmágnesezéssel való fémelválasztás. Az érlelési idő csökkentése érdekében (gyors komposztálás 6-8 nap, gyorsított 35-40 nap) a biológiai folyamatot levegőztetéssel gyorsítják. A szeparálás során kikerülő anyagok általában újrahasznosíthatok, sőt az éghető anyagok brikettálhatók (Olaszország, NSZK), (.Juhász 1987).