Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)

4. füzet - Altmann, Klaus: Árvízi előrejelzések és vízhozammérések az Aller folyón

Árvízi előrejelzések és vízhozammérések az Aller folyón 361 legnagyobb vastagságát. A nyugati irányból érkező frontok nagyobb esőket hoztak, amelyek gyorsan megolvasztották a hótakarót. Minthogy a felső talajréteg fagyott volt, csak kevés víz szivároghatott be, s emiatt az Aller és mellékfolyóinak vízhozamai jelentősen megnőttek (I. láblázat). Az előrejelzett értékeket, az előrejelzés-felhasználóval egyetértésben, az árvíz idején változó csapadék- és hőmérsékleti helyzethez igazították. Az előrejelzés pontossága a deciméter-tartományba esett. Végeredményben az 1970. februári és a márciusi árhullám csaknem azonos tetőző vízállással és vízhozammal rövid időn belül követte egymást, és így a két részletben elolvadó hótakaró eredményeként nem állt elő rendkívüli árvíz. 4.3. Az 1981. márciusi árvíz Az Aller folyón március 9. és 12. között, az 50 mm-t is meghaladó, nagy területi kiterjedésű csapadékok következtében, a vízhozam-értékek gyorsan növekedtek. A megelőző, január-februári csapadékok már jelentősen megemelték a talajvízállást, úgyhogy márciusban, magas légnedvesség és még alvó növénytakaró mellett, jelentős volt a lefolyásképződési készség. A Harz hegységben március 9. és 12. között 100-160 mm csapadék hullott(7oMM 1981), a léghőmérséklet pedig 10°C fölött volt. Az eső helyenként 0,50 m-es vastagságot is elérő hótakarót érte és a Harz hegységben csaknem telt tározókra talált. így egy rendkívül magas árhullám alakult ki (I. táblázat). A megelőző csapadékok és az előzetes figyelmeztetések következtében a Cellei Vízügyi Hivatal árvízjelző szolgálata éjszaka is folyamatos lekérdező jelentő és riasztótevékenységet tartott fenn. Az előrejelzett tetőző vízállásértékek jól megközelítették a tényleges értékeket. 4.4. Az 1986. december-1987. januári árvíz Cellében egyáltalán nem szokatlan a december végi, január eleji időszakban jelentkező árvíz (I. táblázat). Az 1986. december-1987. januári árvíznek inkább a kialakulása volt érdekes, mint a csúcsvízhozama. Az NSZK területén 1986. december 27-étől kezdve, hosszabb fagyos-havas időszak után, az Izland és Norvégia közötti élénk mélynyomású tevékenységek következtében, enyhe tengeri légtömegek haladtak át. 1986. december 24-én a hótakaró vastagsága Cellénél 0,10 m volt (3. ábra). A hőmérséklet emelkedése és az egyidejűleg esőként és havas esőként hullott intenzív csapadék következtében a hótakaró december 29-éig teljesen elolvadt. Ez az eső okozta a szilveszteri, újévi árvizet. 1987. január 1. után a hőmérséklet ismét egészen -20 °C-ig süllyedt, miközben a hótakaró vastagsága január 3-áig 0,19 cm-re nőtt (3. ábra). A hőmérséklet következtében az árvíz egészen január 7-éig valamennyire megállapodott. Az 1986. december 27. és 1987. január 7. közötti időszakban 120,5 mm csapadék hullott. (Celle környékén az 1956-84. évi átlag szerint a január havi csapadék 45,8 mm.) A december végi melegedés és hóolvadás következtében idejében sűrítették az időjárási és vízállásészleléseket, koordinált vízhozamméréseket szerveztek és előzetes figyelmeztetéseket adtak ki. December 30-án az üHWD-központ a cellei szelvényre 4,00 és 4,20 m közötti tetőző vízállást jelzett előre. A tényleges vízállás december 30-án 4,21 m volt. Az esőcsapadék azonban tartósnak bizonyult, ezért december 31-én a január 1-jére vonatkozó csúcsérték-előrejelzéseket módosítani kellett: már 4,50-4,60 m-t jeleztek előre. 1987. január l-jén este 4,67 m volt a vízállás. Az előrejelzett tetőző értéket ugyanaznap tovább növelték, 4,80-5,00 m-re. Január 3-án 6 óra 35 perckor 5,02 m-rel