Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)
2. füzet - Somlyódy L.-Hock B.-Gorzó Gy.: Felszíni vizek minőségének értékelése: Javaslat a korszerűsítésre
138 Somlyódy L.— Hock B.—Gorzó Gy. gyakorlatilag elhagyható. A fitoplankton vizsgálatát a kékalgavirágzás időszakában célszerű hossz-szelvényben (10-12 mintavételi hely) végezni. Állandó jelleggel hossz-szelvényben kell mérni a klorofill-a-t és a feopigmentet. A strandokon fürdőidényben elegendő a klorofill-a mérése. Hasonló elvek szerint célszerű vizsgálni az elsődleges termeléssel összefüggő egyéb komponensek (KOI, BOI, szerves N, oldott oxigén, oxigéntelítettség, pH) változását, és a növényi tápanyagok (N és P formák) alakulását. A strandokon, fürdőidényben a külső szennyezések miatt szükséges a KOI, BOI és az N és P formák mérése. A tó higiénés minősége egy-egy medence tóközépi adataival jól jellemezhető. A strandok használhatósága szempontjából a fekálindikátorok mennyiségének és a Salmonella előfordulásának megállapítása rendkívül fontos. A 20 és 37 °C-os csíraszámot és a Clostridium-számot a nyílt víz és a strandok minősítésénél el lehet hagyni. A 20 és 37°C-os csíraszám mérése sem feltétlenül szükséges. A mintavételi helyek és a vizsgálatok számának csökkentése jelentős költség- és munkaerő megtakarítást eredményez, ezért javasoljuk egy-egy medence tóközépi mintavételi helyén az üledék kémiai és biológiai (anyagforgalmi) vizsgálatának (primer produkció, bakteriológiai produkció, N-kötés, nitrifikáció, denitfrikáció stb.) legalább évi 10-12 alkalommal történő bevezetését. A különleges vízminőségi mutatók (nehézfémek, szerves mikroszennyezők, kékalgatoxin, huminanyagok stb.) vizsgálatát szintén medencénként, a várható előfordulástól függően célszerű elvégezni. 4. ÖSSZEFOGLALÁS Figyelembe véve a hazai mérő- és értékelőrendszer, továbbá a jelenleg érvényben levő felszíni vizek minőségével foglalkozó magyarországi szabvány és műszaki irányelvek alkalmazása során eddig szerzett tapasztalatokat, nemkülönben néhány európai országban e téren kialakult gyakorlatot (határértékrendszer, térképek, évkönyvek), javaslatot tettünk az 1983—85 között megjelent szabványok és műszaki irányelvek korszerűsítésére. Részletesen tárgyaltuk a több vízkémiai (és egyéb) komponenst egy számba integráló vízminőségi index kialakulását és bemutattuk annak gyakorlati alkalmazását, mind hazai (Mura), mind nemzetközi példákon (a Duna bajor, osztrák és magyar szakasza). A korszerűsítés megvalósítása érdekében foglalkoztunk az osztályba sorolás tartóssági értékeivel egy vízminőségi komponens esetén. Megállapítjuk, hogy a jelenlegi értékelőrendszer az átlagosnál rosszabb vízminőségi viszonyok alapján is számos esetben I. osztályúnak minősíti felszíni vizeinket. Javaslatot tettünk ennek megváltoztatására. Konkrét példaként a Dunát, a Kenyérmezei-patakot, a Balaton és a Séd-Nádor-rendszert vizsgáltuk. A több vízminőségi komponensre vonatkozó vízminősítés jelenlegi alapelvével nem lehet egyetérteni és ezért javasoltuk annak módosítását. Úgyszintén javaslattal éltünk a vízminőségi trendek szignifikanciavizsgálatának elvégzésével kapcsolatban is. Rámutattunk azokra az ellentmondásokra, amelyek a kémiai és a bakteriológiai mutatók alapján végzett minősítés között — pl. a Duna esetében — fennállnak. Hangsúlyozva, hogy a biológiai szempontok figyelembevétele a hazai és külföldi minősítési rendszerben egyaránt rendkívül elnagyolt. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi minősítési rendszer alkalmatlan a természetvédelmi területek vizeinek, a szikes tavaknak, a sós tavaknak és mocsaraknak, valamint a gyógytavaknak a minősítésére.
