Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)
2. füzet - Somlyódy L.-Hock B.-Gorzó Gy.: Felszíni vizek minőségének értékelése: Javaslat a korszerűsítésre
136 Somlyódy L.— Hock B.—Gorzó Gy. Az alaphalmaz 104 (heti két) vizsgálat eredménye. Ebből választottunk ki két 52-52 minta/év-es és négy 26-26 minta/év-es részhalmazt. A XII. táblázatból az alábbi következtetések vonhatók le: - a 26 minta/év-es részhalmazok átlagai között összes oldott anyag esetén nincs szignifikáns eltérés, ugyanakkor ammónium-ion esetén az eltérés szignifikáns; - ez a megállapítás érvényes az átlag + szórás értékekre is (normál eloszlás esetén ez 68%-os tartósságnak felel meg); - a két komponens közötti eltérő jelleg az alaphalmaz eltérő relatív szórásaival magyarázható. Fenti következtetések arra utalnak, hogy legalábbis a vízminőségi komponensek egy részénél (a relatív szórás értékétől függően) az évi 26 vizsgálat alapján megbízható minősítés nem végezhető. Tájékozódás céljából a X. táblázatban feltüntettük a két szelvény relatív szórásait is az értékelt 22 komponens esetében. Az elmondottak tökéletes összhangban vannak azzal a matematikai-statisztikai tétellel, amely szerint valamely idősor (halmaz) várható értékének (átlagának) becsléséhez szükséges mintaelemszámot a megkívánt pontosság és valószínűségi szint ismeretében a szórás/átlag arány határozza meg (Somlyódy et al. 1986). Ennek megfelelően a mintavételi gyakoriságot alapvetően a vízgyűjtő nagysága (és egyéb tulajdonságai), a szennyezés jellege (pont- és nem pontszerű) és végül a komponensek „dinamikája" határozza meg. Az elmondottakból az a következtetés vonható le, hogy akár a mintavételi helyek számának csökkentése árán is célszerű lenne a mintavételi gyakoriságot növelni (valószínűen 52 minta/év-re és a néhány legfontosabb szelvényben - például a Duna be- és kilépő szelvényében - 104 minta/év-re). Ily módon a mértékadó értékek meghatározásának és a trendszámításnak a megbízhatósága egyaránt fokozható. Természetesen a mintavételi rend megalapozott módosítása az észlelőhálózatra vonatkozó, a jelenleginél részletesebb statisztikai elemzéseket igényel. Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy ez a mintavételi gyakoriság nálunknál gazdagabb országokban sem került eddig bevezetésre. Újra kell gondolni a törzshálózati mintavételi helyeken vizsgálandó komponensek körét is (MI—10—172/3). Kérdéses például, hogy szükséges-e az anionok és kationok nagy gyakoriságú vizsgálata: megítélésünk szerint ezeket a kisgyakoriságú, időszakosan vizsgált komponensek közé kellene átsorolni. Ugyanakkor fordítva elengedhetetlennek tartjuk néhány komponens (pl. összes N, összes P klorofill-a, algaszám stb.) átsorolását a nagy gyakoriságú vizsgálatok körébe, valamint a legfontosabb szervetlen és szerves mikroszennyezők legalább kis gyakoriságú, de rendszeres vizsgálatát. Ugyanakkor helyi problémák esetében speciális célvizsgálatok (fluoreszcenciás algateszt, fotokémiai teszt, mutagenitási-tesztek, anyagforgalmi mutatók), bevezetése is szükséges. 3.2. Javaslatok a korszerűsítésre Az érvényben levő előírások korszerűsítésénél a vízminőségi észlelések és értékelésük elsődleges céljaiból kell kiindulni amelyekkel kapcsolatos gyakori gond az, hogy nem definiálják őket kellő megalapozottsággal. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők: - térbeli képet kívánunk kapni a vízminőség alakulásáról, - választ akarunk kapni az időbeli változásra. - információra van szükségünk az éves anyagáramokról, törekedni kell a minősítés eredményeinek vízhasználatok szerinti bemutatására,
