Vízügyi Közlemények, 1990 (72. évfolyam)
2. füzet - Somlyódy L.-Hock B.-Gorzó Gy.: Felszíni vizek minőségének értékelése: Javaslat a korszerűsítésre
126 Somlyódy L.— Hock B.—Gorzó Gy. A megállapításaink igazolására az V. táblázatban három komponens legalacsonyabb és legmagasabb osztály határértékeit mutatjuk be. A vízminőség értékelési módszerek integrált végtermékei diszkrét értékek (vízminőségi osztályok), melyek a döntéshozók számára különböző formában (táblázatok, térképek) jeleníthetők meg. Ettől a szemlélettől eltérő irányzat, amidőn a végtermék egy több vízminőségi komponens alapján számított folytonos változó (vízminőségi index), amely révén természetesen szintén definiálhatók osztályok. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindkét megoldás közös alapelve az a szándék, hogy egy egyszerűsített módszert adjon a döntéshozó kezébe a vízminőségi viszonyok általános megítélése céljából. Természetesen konkrét feladatok megoldása minden esetben megkívánja a szóban forgó vízhasználatot befolyásoló vízminőségi komponensek idősorainak részletes elemzését. 2.2 Vízminőségi indexek kialakulása és alkalmazása A vízminőségi index fogalma hidrobiológiái eredetű. Az alapgondolat igen régi (Kolkwitz-Marsson 1902): a nagyszámú indikátor-szervezetet egy számmal kívánták jellemezni. Gyakorlatilag hasznosítható formája, melyet szaprobitási indexnek hívunk, az ötvenes évek terméke (Pantle-Buck 1955, Liehmann 1962). Ez lényegében az indikátor-szervezetek előfordulási gyakoriságuk szerint súlyozott átlag. Az így kapott indexszám (szaprobitási index) alapján négy vízminőségi osztályt, illetve köztük levő három alosztályt különböztetnek meg, melyet eltérő színezéssel (I: kék, II: zöld, III: sárga, IV: piros, illetve átmeneti színek) térképen ábrázolnak. A vízminőség kémiai komponenseivel foglalkozó szakemberek között is felmerült később a kérdés, hogy ha a nagyszámú és eltérő tulajdonságú indikátor-szervezet is integrálható egy számba, akkor ez megvalósítható-e és hogyan a kémiai (és egyéb) komponensek vonatkozásában? A vízminőségi index lényege, hogy bizonyos kiválasztott vízminőségi összetevőket speciálisan súlyozva összegez és így megkísérli a vízminőséget egyetlen számadattal jellemezni. A témakör széles körű szakirodalmából kiemeltük néhány szerző módszerét és a vízminőségi index számításánál általuk figyelembe vett vízminőségi összetevőket a VI. táblázatban foglaltuk össze. Hamm (1968) a szaprobitási index, a toxicitás mértéke és az oxigénháztartás öt paramétere alapján nomogrammot készített, melynek leolvasása után meghatározható volt a vízminőségi index. A fejlődés következő lépcsőjében egyrészt a figyelembe vett kémiai komponensek köre bővült (VI. táblázat) másrészt megjelentek a bakteriológiai komponensek ( Brown et al. 1970, SDD 1976, House 1981, 1989; Tyson-House 1989, House-Newsome 1989). A fejlődés másik iránya kizárólag kémiai komponenseket alkalmazott (Bach 1980). A komponensek kiválasztása után a következő lépcső azok súlyozása. A különböző szerzők által szakértői becslések alapján megadott súlyszázalékokat (melyek összege természetesen 1,00) a VI. táblázat zárójeles értékei szemléltetik (w t). Ezt követően a figyelembe vett vízminőségi komponenseket 0-tól 100-ig terjedő skálára transzformálják. E tapasztalati úton, szakértői becslések alapján készült transzformációs függvények közül a Bach által ajánlottat mutatjuk be az 1. ábrán (Bach 1980, Lehman Pressel 1988).
