Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
592 Varga P., Á brahá m M. és Simor J. A nehézfémek „vízszállal együttmozgó" vizsgálatára az 1981., 1982., 1984. években került sor, néhány fontosabb szelvényben. A kevésszámú vizsgálat hossz-szelvény szerkesztésére, illetve összefüggések megállapítására nem volt elégséges. A mért értékek széles tartományban változtak, a legkisebb és a legnagyobb értékek között nagyságrendi eltérések mutatkoztak. A legkisebb és a legnagyobb értékek közötti nagy eltérés lökésszerű szennyezésekre utal, melyet a lebegőanyaghoz történő kötődés és szállítás is befolyásol. Az egyes összetevők közül a legalacsonyabb mennyiségben a Hg, As, Cd fordultak elő, míg a Fe-, Zn-, Mn-tartalom volt a nagyobb. Ez a megállapítás általában jellemző a felszíni vizekre, s e tekintetben a Duna fém szennyezettsége nem kiugró. A mért töménységeket a vízhasznosítás szempontjából elemezve megállapítható, hogy - az ízrontónak - s nem mérgezőnek - minősíthető vas-, cink- és mangán-tartalom az ivóvízben megengedhető tartomány körül mozog, némely esetben meghaladja azt. Különösképpen a szerves anyagokkal is terhelt szakaszon - a főváros alatt - van ennek jelentősége; a kiülepedés, partiszűrés során ugyanis az oldódás nagyobb mértékű; - a növényekre mérgező - emberre nem toxikus - fémek közül a réztartalom közelíti meg a határértéket, a többi elem messze ez alatt marad ; - az emberre is veszélyes fémek - Ba, As, Cr, Cd, Ag, Hg - közül az ólom és a kadmium mennyisége megközelíti a nemkívánatos töménységet, de az ivóvíz-határértékeket ezek sem lépik túl. A vízben élő szervezetek közül a növényi egysejtűek, algák mennyiségi és minőségi meghatározását végeztük el. A „vízszállal együttmozgó" vizsgálataink során a klorofill-a értéke 10-187 mgm3, az algaszám 1,05-37 • 10 9 sejt m~ 3 közötti értéksávban változott. A legnagyobb értékeket mindkét összetevőnél természetesen nyáron észleltük. A kis értékek novemberben jelentkeztek, és azok alig változtak a Duna magyarországi szakaszán (8. ábra). Az értékek változására a legnagyobb hatással a víz hőmérsékletének és a napos órák számának növekedésével és az éghajlat évszakos változásának van. A legkisebb értékek mindig decemberben vagy január hónapokban jelentkeztek. A növekedés tavasszal kezdődik, amikor a víz hőmérséklete 4-5 °C fölé emelkedik, és a napos órák száma eléri a havi 100 órát. További emelkedés akkor történik, amikor ezek a paraméterek megközelítik a 10°C-ot, illetve elérik a 200 órát (Schmidt-Vörös 1981, Tevanné 1987). A márciustól októberig tartó vegetációs időszakban két csúcsérték alakult ki. A tavaszi csúcs április, május, az őszi szeptember, október hónapban jelentkezett. A havi átlagértékek télen Rajkánál és Bajánál közel azonosak, de a vegetációs időszakban a Bajánál mért értékek átlaga a Rajkánál mért értékek több mint kétszerese (8. ábra). A nyáron végzett „vízszállal együttmozgó" hossz-szelvény vizsgálatok is jól mutatták ezt a hossz menti növekvő irányzatot. Rajkától a Dunakanyarig az algaszám emelkedése mérsékelt, Budapest alatti szakaszon azonban az algaszám megtöbbszöröződött (8. ábra). A Budapest feletti és alatti szakaszokon a változás egyik oka a hidrológiai viszonyok megváltozásában kereshető. A kisebb esés miatt az áramlás lelassul, a durvább lebegőanyag kiülepedik, a víz átvilágítottsága javul, így az algák életfeltételei is javulnak. A másik ok az, hogy ezen a szakaszon a többsejtes zöldalgafajok és a kisméretű kovaalgák szaporodnak el, jelentősen megváltoztatva az algaösszetétel minőségét. Az algatömeg megnövekedése kihatással van a Duna többi vízminőségi mutatójára is. Többek között ez okozza a növényi tápanyagok (NH4, NO3, PO|~) töménységének vegetációs időszakban való csökkenését, az oldottoxigén-tartalomnak a nyári, túltelített állapotot is elérő növekedését, az oxigénfogyasztási értékek tavaszi, őszi csúcsértékeit.
