Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

4. füzet - Mika János: A globális felmelegedés és magyarországi sajátosságai

Vízügyi Közlemények, LXXI. évfolyam 1989. évi 4. füzet A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS ÉS MAGYARORSZÁGI SAJÁTOSSÁGAI DR. MIKA JÁNOS Az éghajlat felmelegedése egyre világosabban felismert világméretű környezeti probléma (WMO 1988). A légköri szén-dioxid és több más ún. üvegházgáz mennyiségének folyamatos növekedése mérésekkel bizonyított tény (

DOE 1987). A Föld átlaghőmérséklete ugyancsak emelkedő tendenciát mutat (Jones et al. 1986). E jelenségeken túlmenően az éghajlat globális modelljeinek egybehangzó eredményei szerint a szén-dioxid-töménység megkétszereződése miatt keletkező légköri energiatöbblet csak a mainál több °C-kal magasabb átlaghőmérsékleten lenne újra kiegyensúlyozható. A töménységek további növelése pedig az előrejelzések ugyancsak egybehangzó következtetése (WMO 1987). A globális (a Föld egészére kiterjedő) klímaváltozás lehetőségének nemzetközi felismerésével szinte egy időben, a hetvenes évek közepétől hazánkban is megkezdődött a globális klímaváltozás több vonatkozásának vizsgálata (MTA 1981, О MSZ 1988, 1989) 1. Az éghajlat és a légkör-összetétel változásai A múlt század második felétől kezdődően a Föld hőmérséklete - kisebb ingadozásokkal kb. 0,6 °C-kal emelkedett. Az erősödő üvegházhatás ebben inkább csak századunk közepétől játszik meghatározó szerepet. Ezt megelőzően a gyengébb vulkánosság vagy más természeti tényezők (pl. a naptevékenység kisebb ingadozásai) voltak túlsúlyban. A melegedés az északi féltekén markánsabb, míg a déli féltekén az óceánok nagyobb aránya miatt a kisebb visszaesések (pl. a negyvenes és a hetvenes évek eleje közötti) is elmosódottabbak. Az 1. ábrán az északi félteke kontinensei feletti évi átlagos léghőmérséklet-változásokat tüntettük fel (Bolin-JägerDöös 1985). A szélsőséges időjárású évszakok és évek minden időszakban előfordulnak, különösen az éghajlati övek közötti átmeneti zónákban. A szélsőségek gyakorisága és a lassú változások iránya közötti kapcsolatok léte valószínű, de nem bizonyított. A világóceán szintje 1900-1980 között mintegy 0,1 m-rel emelkedett (1. ábra), döntően a felső vízrétegek hőtágulása miatt. A kontinentális jégpajzsból származó járulék ugyanis 0,03 ±0,14 m/évszázad (

DOE 1987). Az éghajlat alakulását a külső tényezők változásai és a rendszer belső tényezőinek ún. autovarianciája együttesen határozzák meg. Az évtizedes-évszázados időskálán a legfontosabb szerepet az ún. üvegházgázok játsszák. A kézirat érkezett: 1989. VIII. 8. Dr. Mika János oki. meteorológus, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ, Budapest) Központi Légkörfizikai Intézetének munkatársa.