Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
4. füzet - Nováky Béla: A globális éghajlati változások társadalmi-környezeti vizsgálata
528 Nováky Béla mértékét, egymás között is jó összhangban, 3,5-4,2 °C között jelöli meg, a globális csapadékmennyiség növekedését pedig 7-11 % közötti értékre jelzi előre ( SchlesingerMitchell 1985). Az előrejelzések eltérő eredményei ellenére a különböző vizsgálatok abban egyetértenek, hogy a légkör C0 2 és egyéb gáz tartalmának növekedése következtében az elkövetkező évtizedekben az üvegházhatás növekedni fog. Ugyancsak egyetértés van abban, hogy ez a hatás globális felmelegedést okoz a Föld éghajlatában, viszont eltérések vannak a felmelegedés mértékét illetően. Reális alternatívaként lehet elfogadni, hogy a globális felmelegedés nagysága éves átlagban az ezredfordulón eléri a 0,5 °C-ot az ipari forradalom előtti állapothoz képest, 2020-ra pedig a növekmény valószínűleg eléri az 1-1,5 °C-ot. A globális felmelegedéssel szemben a regionális éghajlati változások tekintetében igen nagy a bizonytalanság. Ugyancsak nagy a bizonytalanság az évnél rövidebb időszakok (évszakok, hónapok) éghajlati állapotainak előrejelzésében, a szélsőséges éghajlati jelenségekre pedig a modellek egyáltalán nem terjednek ki (Eybergen-van Huis 1988). Az éghajlati változásokra vonatkozóan Götz (1988) megállapította, hogy „az elmúlt 15 év számos új eredményt hozott, de talán még ennél is számosabbak a felvetődött új kérdések. Megítélésünk szerint a legalapvetőbb probléma az, hogy az ún. feltételes klímaprognózisok ... közvetlenül nem verifikálhatok..., a kétszeres szén-dioxid koncentráció ... számított éghajlati hatása csak akkor igazolható, ha a feltételezett esemény fait accompli lesz." Kérdés, vajon nem lesz-e már késő akkor megfelelő módon cselekedni, nem lesz-e késő keresni az új éghajlati egyensúlyi állapothoz való alkalmazkodás eszközeit, amikor a változás már ténylegesen bekövetkezett. 2.2. Az éghajlati hatásvizsgálatok Az éghajlati hatásvizsgálatok alapvető célja a múlt tapasztalatai alapján annak az elemzése, hogy a különféle társadalmi-gazdasági tevékenységek, ill. ezeknek a tevékenységeknek természet-környezeti adottságai milyen mértékben érzékenyek az éghajlatra, az éghajlat változékonyságára, szélsőségeire, s csupán másodlagos célja maguknak a változásoknak az előrejelzése. Az éghajlati változások következményei mind a természeti, mind a társadalmi-gazdasági folyamatokban bonyolult, egymáshoz hierarchikusan csatlakozó, sokféle visszacsatolással is rendelkező hatások láncolatán terjednek tovább. A hatások részben tényleges (fizikai, biológiai stb.) kapcsolatok továbbítják, mint pl. az éghajlat-lefolyás vagy az éghajlat-terméshozam relációkban. Más esetekben a hatások csupán a tágan értelmezhető viselkedés megváltozását váltják ki tényleges kapcsolatok megléte nélkül. A hatások továbbításának e két formáját az éghajlati hatásvizsgálatok eléggé egyértelműen elkülönítik ( Kates 1985). Ezt a szétválasztást indokolja az is, hogy amíg az éghajlat biofizikai hatásainak vizsgálatára alkalmazható eljárások, módszerek, maguk a hatásvizsgálatok eredményei jól általánosíthatók, sokkal óvatosabban tehető ez meg a társadalom viselkedését, reagálását illetően, hiszen az utóbbiak nyilvánvalóan nem választhatók el a társadalom fejlettségétől, berendezésétől, kultúrájától. A biofizikai és a társadalmi éghajlati hatások szétválasztása azért is indokolt, mivel az éghajlati változások a társadalomban többnyire az éghajlat valamilyen biofizikai (közvetlen) hatásán keresztül érvényesül, s így csak olyan mértékben értékelhető, mint amilyen mértékben a közvetlen hatások ismeretei erre lehetőséget adnak.
