Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

4. füzet - Domokos Miklós: Az összesítő vízgazdálkodási mérleg mennyiségi oldalának elmélete

506 Domokos Miklós szerint ma már anakronisztikusan túlegyszerűsített - modellje. Alkalmazásának értelemszerűen addig van létjogosultsága, amíg a modell működtetéséhez szükségesinformációk bizonytalansága olyan nagy, hogy a finomabb (szimulációs) modellek alkalmazása sem szolgáltathat megbízhatóbb alapot a vízkészlet-gazdálkodási döntésekhez, mint a vízmérleg. A hazai vízkészlet-gazdálkodási gyakorlat - annak ellenére, hogy a szimulációs modellek technikája már hosszabb ideje rendelkezésre áll (Szesztay 1962, Domokos 1975), sőt, hazai alkalmazásukra is vannak már kezdeti példák (Gilyénné Hofer-Domokos 1984, Ita Guerrero-Domokos 1985) - lényegében még napjainkban is a vízmérleg több, mint két évtizede kialakult változatát alkalmazza ( VGI1987). Ebből arra következtethetünk, hogy a vízkészlet-gazdálkodási döntésekhez szükséges információk bősége és megbízhatósága e két évtized alatt sem növekedett olyan mértékben, amely a szimulációs rendszermodellek tömeges alkalmazására való áttérést indokolt volna. Ezért tűnt időszerűnek, hogy a jelen tanulmányban mai szemszögből, mai megfogalmazásban összefoglaljuk a vízmérleg elméleti felépítésére vonatkozó ismereteket. Nem lenne azonban teljes a kép, ha befejezésül legalább röviden nem utalnánk a (mennyiségi) vízmérlegnek az ismertetett változatnál fejlettebb változataira, amelyeknek módszertana már napjainkban is rendelkezésre áll: - A bemutatott módszertan leginkább támadható pontja a vízigények és egyéb antropogén vízmérlegelemek időfüggvényei sztochasztikus összetevőjének elhanyagolása, amelyből a (18) és (19) egyenlet szerint ezen elemek összegfüggvényei tárgyidőszakbeli állandóságának feltételezése következik. E feltételezés az 5.3. és a 6. pontban kifejtett vízmérlegelmélet nélkülözhetetlen alapja, nélküle tehát csak ettől eltérő (bonyolultabb) elméletek alkothatók. Az utóbbiak alapja a hasznosítható vízkészlet és a vízigénykar időfüggvényének együttjárása (Domokos-Weber 1976). A legáltalánosabb esetben, a sztochasztikus együttjárás esetében, a vízmérleg eredményéül adódó vízkorlátozási mutatókat, az állandó vízigény esetében érvényes (34), (35) és (36) képlet helyett, vagy e mutatók eredeti definíciói alapján (a vízkészlet-gazdálkodási folyamat szimulációjával), vagy pedig a két vízmérlegkar együttes (háromdimenziós) eloszlásfüggvényéből, megfelelő képletekkel lehet kiszámítani (Domokos 1973). - A vízmérleg-módszertannak másik alapvető, absztraháló feltevése a fejlesztési szint „befagyasztása". Ennek feloldása a fokozatosan megvalósuló vízgazdálkodásfejlesztést érvényesítő - ugyancsak szimulációt alkalmazó - vízmérleg-módszer, legalábbis elméletben, ugyancsak létezik (Domokos 1987). - Az azonos vízkészletből, azonos tárgyidőszakban, kielégítendő, különböző y* vízhiánytűrésü vízhasználó-csoportok differenciált mérlegelésére a - viszonylag egyszerű metodikájú - „többlépcsős vízmérleg" alkalmazható (Domokos 1987). - Rendkívül időszerű lenne, hogy a hazai vízkészlet-gazdálkodási gyakorlatban eddig szinte kizárólagosan alkalmazott y

t vízkorlátozási mutató helyett (vagy mellett) végre megkezdődjék a döntés-előkészítésre jóval alkalmasabb y

2 mutatón alapuló vízmérlegek bevezetése, ami akár szimulációs módszerrel, akár a már rendelkezésre álló segédlet (Tokámé 1976) felhasználásával is történhet. A gyakorlati bevezetésnek azonban előfeltétele lenne az egyes vízhasználó-csoportok y* vízhiánytűrési mutatóinak meghatározása, ill. előírása, ami csakis megfelelő hidroökonómiai (modell)vizsgálatokon alapulhat (Csermák 1968).