Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)
3. füzet - Drndarski, Milan: Az áramlási vonal, a vízsebesség és a vízszint mérése lézerrel
454 Drndarski, Milan reakcióidejéből eredő késések összege számottevő, ennek folytán rendre eltérés, illetve hiba mutatható ki az úszó vízszintes síkbeli helyzetének a meghatározásában. A rendelkezésre álló gyér adatok, valamint a szerző tapasztalatai alapján nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy ilyen módszer alkalmazásával az úszó helyzete ± 0,50 m pontossággal határozható meg, sőt az eltérés esetenként még nagyobb is lehet. A mérések egyetlen műszerrel is végezhetők, a függőleges síkbeli szögek eltérése alapján, de ebben az esetben a vízszintet ismert tényezőnek kell venni. Az utóbbi évtizedekben a „szárazföldi" geodézia számottevő eredményeket ért el az úszó és a mérőműszer közötti távolság közvetlen mérése területén, különösen nagy figyelmet fordítva az elektronikus (elektromágneses és elektrooptikai) távmérők alkalmazásának a lehetőségeire (Jovanovic-Bonacci-Andelic 1977, Drndarski 1980a). A módszer alapelve: azt az időt mérjük, amely alatt az elektromágneses hullámok megteszik a műszer és a távolság végpontja, illetve a végpont és a műszer közötti utat. Az elektromágneses hullámok levegőben való terjedésének a sebességét és az út megtételéhez szükséges időt ismerve könnyen kiszámítható az adott távolság. A kibocsátott sugár a mérendő távolság végpontján levő reflektorról visszaverődik, a kibocsátott sugár visszajut a műszerhez, amely azután automatikusan kimutatja a távolságot (az újabb műszerek számszerűen is). A reflektor általában síktükör vagy prizmarendszer, s az alapvető követelmény az, hogy a kibocsátott sugarak erre a reflektorra minden pillanatban mérőlegesen érkezzenek, mert visszaverődéssel csak így juthatnak vissza a műszerhez ( Drndarski 1980b). 2. A műszer ismertetése A távolság mérésénél az elgondolás az volt, hogy az úszóra szerelt reflektorral közvetlenül is mérhetővé válik az úszó és a műszer közötti távolság, ennek a kivitelezése azonban számos nehézségbe ütközött. A nehézségek elsősorban abból adódtak, hogy az úszó mozgó cél, másodsorban pedig abból, hogy tengelyszimmetrikus testről van szó, amely tetszőlegesen fordul el függőleges tengelye körül. így nem tudható előre, hogy az adott pillanatban milyen helyzetben lesz a reflektor az elektromágneses vagy elektrooptikai sugarakat kibocsátó műszerhez viszonyítva. Többszöri kísérlet és hosszan tartó kutatás eredményeként elkészült az elektromágneses hullámok univerzális reflektorberendezés, amelynek az az alapvető sajátossága, hogy az elektromágneses (elektrooptikai) sugarakat beesésük irányával párhuzamosan veri vissza, vagyis ezek a sugarak mindenképpen visszajutnak a kibocsátó műszerhez. Az univerzális reflektor olyan rendszer, amely a geometriai optika egzakt elvei alapján működik. A rendszer fő része az úgynevezett „hármasprizma", amit a szakirodalomban „köbprizmának" vagy „retrodirektív prizmának" is szokás nevezni. A hármasprizma alakját tekintve egy szabályos háromoldalú piramis, amelynek oldalai derékszögben metszik egymást, alapja pedig egyenlő oldalú háromszög. (Ezt a testet úgy kapjuk meg, ha a kockát, csúcsából kiindulva egy, a kocka átlójára merőleges síkkal metszszük.)
