Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

3. füzet - Kerényi A. Ödön: Van kiút a nagymarosi gödörből

Van kiút a nagymarosi gödörből 403 hivatalosan, amely a Duna vízerejét kívánta hasznosítani és ezáltal mérsékelni a szénbányászat és a hőerőművek rendkívül feszített építési ütemét. A gazdasági vizsgálatok, amit az ERŐTERV-vel közösen végeztünk el, igazolták, hogy a villamosenergia-ipar az akkori árviszonyok mellett is, szénerőművekben 40%-kai kisebb beruházási költséggel képes ugyanolyan önköltségü villamos energiát termelni. Ezért nem sorolta a vízerőművet sürgős beruházásai közé és nem vállalta saját keretéből annak fedezetét sem. Ekkor alakult ki az a nézet, hogy a kisesésű dunai vízerőmüvek építése csak akkor válhat gazdaságossá, ha egyéb népgazdasági ágazatok, így a vízgazdálkodás, árvízvédelem, hajózás-közlekedés, mezőgazdaság céljait is figyelembe vevő, úgynevezett komplex beruházássá válik és annak fedezetét is érdekeltségük arányában az érintett ágazatok biztosítják. Ezen energetikai koncepció alapján gazdaságosabb volt tehát a bánya beruházásokkal együtt létesíteni, a Mátra vidéki és inotai erőmüvek után a borsodi, a tiszapalkonyai, a pécsi, az ajkai, az oroszlányi szénerőműveket, amelyek mindegyike kb. Nagymaros kapacitásának felel meg, majd a nagyobbakat, a lignittüzelésű 800 MW-os Gagarin Hőerőművet és az 1970 MW-os Duna menti és 860 MW-os tiszai hőerőműveket, amelyek gudron-puffer-földgáz bázison gazdaságosságban mindig megelőzték a dunai vízerőműveket. Az 1973-78. évi nyersolaj válság begyűrűzése után a villamosenergia-ipar távlati terveiben csakis lignit- és atomerőmüvekben láttuk biztosíthatónak a gazdaságos fejlesztést. Országosan elfogadták, hogy szénhidrogén bázison alaperőművet többé nem szabad építeni, nehogy újra kitegyük a magyar népgazdaságot az öt-harmincöt S/hordó nyersolaj áringadozás következményeinek. Felértékelődött ugyanakkor világszerte a vízenergia szerepe is, amelyet a drága fajlagos beruházás mellett, de gyakorlatilag nulla üzemanyagköltséggel lehet működtetni, ugyanis az ingyen megújuló vízenergia az atomerőművek hasadó anyagánál is olcsóbb. Ennek ellenére a BNV beruházás OMFB-MTA bizottság 1983-84. évi felülvizsgálatakor kimutattuk, hogy a BNV magyar félnek járó 440 MW kapacitását és 1860 GWh éves termelését atom-, illetve ligniterőmüvekben, a változott árviszonyok mellett is a vízlépcsők összberuházásának kb. 60%-áért elő tudjuk állítani, ami kísértetiesen hasonlított a 30 év előtti eredményhez. Az építkezés folytatása tehát csak akkor indokolt, ha a komplex beruházás maradó 40%-os költsége egyéb ágazatokban megtérül. A villamosenergia-ipar számára azonban a döntés azonnal szükséges, mivel egy alap hőerőmű létesítéséhez a fejlesztési cél minisztertanácsi elfogadása után, típusától függően 7-10 esztendő szükséges. A tárca-szakértők számszerűen igazolták érdekeltségük szerinti gazdaságosságot, amely a beruházási program módosítása után, annak elfogadásához vezetett. Ahhoz, hogy 1990-92 között a leállított vízerőmű építkezés helyett 440 MW többlet hőerőmű kapacitás üzembe lépjen, 1983-ban kellett volna dönteni. A pótlásra alkalmas lett volna pl. a 2000 MW-os bükkábrányi hőerőmű építésének megkezdése, finanszírozási szempontból is, mivel az 1760 MW-os paksi atomerőmű 1982-87 között belépő 4 blokkjának fokozatosan csökkenő beruházási munkái ezt lehetővé tették volna. Itt emlitem meg, hogy a bükkábrányi hőerőmű beruházási programját 1970-ben már jóváhagyták és erről az ominózus eocén-program miatt kellett a villamosenergia-iparnak lemondania, holott a Magyar Villamos Müvek Tröszt terveiben az oroszlányi hőerőműben egy 200 MW-os blokk beépítése szerepelt, mint reálisnak tartott, észak-dunántúli barnaszén bázisú bővítés. A karsztvíz tengerben történő bányászkodásnak már a Magyar Általános Kőszénbá-