Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A Duna hidrológiája 313 A vízépítés fejlődésének nagy hagyományai vannak a Duna-medencében. A vízépítésről szóló részben a hajózás biztonsági intézkedéseit, továbbá országonként a mederrendezést, az árvédelmi töltések, gátak építését mutatják be. A Dunán végrehajtott szabályozások mellett a mellékfolyók szabályozását is ismertetik. A vízlépcsők nemcsak az energiatermelést, de árvízvédelmi és vízkivételi célokat is szolgálnak. 2. A vízrendszer jellemzői A 2. fejezetben először a hidrológiai megfigyelések fejlődése címmel rövid történeti áttekintést kapunk a Dunáról szóló irodalmakról, térképekről, ezek készítéséhez szükséges felmérésekről és felhasználási területükről. Országonkénti ismertetést találunk a hidrometria fejlődéséről, a jelenlegi állomáshálózat fejlettségéről. A kiadvány a Duna vízgyűjtőjét az 1. ábrán feltüntetett részvízgyűjtökkel és vízmérce alapállomásokkal jellemzi. A hidrometriai állomások jellemző értékeit részletesen a Duna monográfiája könyv ismerteti (Schiller 1986). A reprezentatív kiadványban a 2.2. pont az éves lefolyást négy részre bontva tárgyalja: - az évi átlagos lefolyási rendszer jellemzői a vízgyűjtőn, az évi átlagos lefolyás és változása, - az éves lefolyás aszimmetriája, - az éves lefolyás mennyiségi valószínűsége. Először a vízgyűjtőterület nagyságának és a vízhozam mennyiségének a növekedését, valamint a vízhozam időbeli eloszlását kísérhetjük végig az eredettől a torkolatig. A Duna sokévi átlagos vízhozamának jellemző értékeit a 2. ábrán bemutatott hidrológiai hossz-szelvényen lehet nyomon követni. A Duna felső szakaszán, az Inn torkolata felett, 745 m

3/s a sokévi átlagos vízhozam (öaa)- Ez a

z I

n

n hozamával megkettőződik, majd Magyarország területéről való kilépésénél már eléri a 2480 m

3/s-ot, a Dráva, Tisza, Száva betorkollása után, Pancevónál, 5490 m

3/s, a torkolat közelében, Ceatal Izmailnál 6550 m

3/s. A Dunán lefolyó éves vízmennyiségek gyakoriságát a 3. ábra mutatja, melyen látni lehet, hogy a 95%-os gyakoriságú vízhozam (száraz év), a torkolat közelében, 1,92-szer kevesebb, mint az 5%-os gyakoriságú (nedves év). Bezdánnál és Pozsonynál ez a viszony 1,86, Linznél 1,76. Az évi közepes lefolyás és változása analizálásához a Duna-medence állomásainak adatain kívül más folyók, a Duna-medencével azonos európai régióba eső állomásainak, adatait is felhasználják (pl. Rajna). Az analízis során főleg a variációs tényező (C

v), a vízgyűjtőterület nagysága (A) és a sokévi átlagos lefolyás mennyisége (R

dJ viszonyát vizsgálják. A kiválasztott állomások vízgyűjtőterülete nagyrészt 1000 km

2 és 50 000 km

2, a lefolyás mennyisége 100 mm és 1000 mm között van. A sokéves átlagos lefolyás mennyisége variációs tényezőjének (C

v) értéke 0,1 és 0,2 között a legnagyobb gyakoriságú a Duna-medencében. A médián 0,2 és 0,3 között található, ami megfelel Mc Mahon (1982) által 126 folyó észlelési adataiból számított értéknek (0,25). Az éves lefolyás változékonysága csökken a vízgyűjtőterület növekedésével (4. ábra), ez arra mutat rá, hogy az átlagos éves lefolyás fontos tényező. A következő rész az éves lefolyás aszimmetria tényezőjét (C

s) és annak a variációs