Vízügyi Közlemények, 1989 (71. évfolyam)

1. füzet - Dunka Sándor:Az Ér- és Berettyószabályozó társaságok története

Az Ér- és Berettyószabályozó társaságok története 111 Magyarhomorognak a víz miatt 1726-ban még semmi megművelhető földje nem volt. A XVIII. században volt olyan esztendő, amikor a községeket egyetlen szekér sem hagyta el, mert azokat mindenütt víz vette körül. Ha aszály sújtotta a területet, az állatokat beljebb hajtották a vizek közé, a nagy „rítbe" ahol még mindig talált harapnivalót. De a több éves aszály tönkretette az állattartó gazdákat, sőt a gyakori árvizek sem mindig kedveztek az állattartásnak, mert nagyobb árvizeknél sokszor szorult a jószág egy-egy magasabb területre, ahol felemésztve minden füvet éhen döglött, vagy a poshadt vizet itta és attól pusztult el. A lakosság igyekezett alkalmazkodni ehhez a kegyetlen helyzethez. A primitív gazdálkodás ugyan csak gyér számú lakosságot tudott eltartani, de az ha sokszor szűkösen is megélt. Adót nemigen fizetett, a jószágtartás és a pákászat azonban sokaknak adott megélhetést. A Sárréten a pákász tulajdonképpen több mesterség összefoglaló neve volt, jelentett halászt, csikászt, nádászt, rákászt, vadászt, méhészt és madarászt (Reszeghy 1941). A pákászat és a jószágtartás nagy szabadságot, függetlenséget jelentő foglalkozás volt, nem lehet csodálkozni azon, hogy a terület lecsapolásával, müvelhetővé tételével ez megszűnt és a földművelés, az ezzel járó lekötöttség, majd az ezt követő adóztatás nem nagyon tetszett a függetlenséghez szokott lakosságnak. De volt még egy ok, ami miatt nem túlzottan örültek a lecsapolásoknak, hogy a mentesített területből a nagybirtok vitte el a jelentősebb részt, s azon a területen, ahol korábban szabadon pákászott, most már csak szolgaként tudta megkeresni mindennapi kenyerét. Reszeghy (1941) nem kevés nosztalgiával jegyzi meg „E különleges vízivilágról szóló egységes tudósítás után hiába kutatunk; az okiratokban csak elszórtan találunk rávonatkozólag adatokat. A régiek benne éltek; sohasem gondoltak arra, hogy ez a világ idővel meg fog szűnni, és ha ők nem adnak róla részletes leírást, úgy az utódok már hírből is alig fogják ismerni. Nem gondoltak arra, hogy a híres bihari Nagysárrét a történelmi múlté lesz; emléke minden titokzatosságával elhomályosul és csak az öregek ajkán él, meg a régi okiratokból lehet valamit megtudni felőle. Az öregek még emlékeznek a Nagysárrét késői mardványaira és téli estéken még regélnek róla. Lassan-lassan azonban kihalnak az öregek is; elmaradnak a regélő esték és emléke a feledés homályába borul." Túl minden nosztalgián, romantikán, a Sárrét népének a terület lecsapolása és müvelhetővé tétele egy új honfoglalást jelentett. És a Sárrétek régi világa sem borult a feledés homályába, a Bajomban született Szűcs Sándor írásai megőrizték az utókor számára. 5.2. Berettyó-Sárréti szabályozási társulat története Az 1852. szeptember 4-i első tanácskozási ülésen (Jegyzőkönyv 1852) Szauer László debreceni pénzügyigazgatót elnökké, Balogh József püspökladányi uradalmi ügyvédet pedig jegyzővé választotta. Az elnök az elvégzendő fontosabb munkákat a következőkben jelölte meg: „Elnök ö Nagysága indítványára a Tisza-szabályozásra nézve kiadott felső határozmányok felolvastatván, ennek nyomán előterjesztetett, miként a Tisza felső vidékein tétetett szabályozási munkálatok az idegen Tiszai víz elem pusztításaitól megmentik ugyan a Berettyó Sárrété környékét, de ezen tájék saját vizének a Berettyó folyamnak dúlásai ellen biztosítékot nem adnak. és így múlhatatlanul szükséges a felolvasott felső határozmányok 10-ik §-a értelmében - ezen magában természetes egészet képező földterület szabályozására külön egyletet alakítani, s