Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

4. füzet - Major Pál-Neppel Ferenc: A Duna-Tisza közi talajvízszint süllyedések

A Duna- Tisza közi talajvízszint süllyedések 611 A Hátság tetején húzható talajvízválasztó vonal határolja el az áramlási irányokat, amelyek így nyugat felé a Duna-völgyi-főcsatorna, keleti irányban a Tisza felé tartó áramlásokat jeleznek. A rétegvonalak a Duna-Tisza közének középső részén jellegzetes nyeregpontot mutatnak. Az itt húzható nyugati és keleti irányú áramvonalakkal határoltuk le a két (I., északi és II., déli) vizsgálati területet ( 1. ábra). A hosszúidejű adatsorok közül 50 kút havi átlagaival dolgoztunk, és a vizsgált talajvízállás-süllyedések meghatározása érdekében példaként bemutattuk azokat a talajvízszint-süllyedéseket, amelyeket 1985-ben tapasztalhattunk. Az /. ábrából megállapíthatjuk, hogy a vizsgált I. északi területen az 1,00 m-t meghaladó süllyedések a Budapest-Kecskemét-Kiskunfélegyháza vonalhoz, ill. Cegléd környékéhez tartoznak, míg a II. déli területen Kiskunhalas környezetében egy nyugat keleti kiterjedésű területfolton helyezkednek el. Itt is utalunk arra, hogy a süllyedések területe jó egyezést mutat mind a hordalékkúpok, mind az erdők területével. A süllyedések nem terjedtek ki a Solti-síkság területére. Az egyes kutak hosszúidejű adatsorának feldolgozására és a talajvízállások változására példaként a 4. ábrán mutatjuk be a 741. sz. kunszentmiklósi, a 824. sz. kecskeméti és a 873. sz. szanki talajvíz-megfigyelő kutak ( 1. ábra) vízállás idősorait. A kunszentmiklósi a Duna negyedkori árterületén nem mutat változást, míg a másik kettő jelentős talajvízszint-süllyedést jelez. 1.2. Vízellátási adottságok A Duna-Tisza köze egész területén eredetileg mérsékeltövi lomberdő volt, amelyen a földművelés kezdete óta tartó erdőirtás oly sikeres volt, hogy a törökkor végén a terület másodlagos sztyeppé változott. Az újraerdősítés arányait az erdő területi növekedésének számai (KSH 1975-85) jól mutatják (I. táblázat). Vizsgálati területünk egészére nem sikerült pontos számadatokat szerezni. Ha megnézzük az erdőterület 1980. évi elhelyezkedését a Duna-Tisza közén (5. ábra) akkor azt látjuk, hogy az túlnyomóan a futóhomokos részeken összpontosul és a Bács-Kiskun megye erdősültsége arányaiban közel azonosnak vehető a Duna-Tisza köze erdősültségével és az erdők területe jó egyezést mutat a talajvízsüllyedés területével. A vizsgált terület népességének túlnyomó része eredetileg ún. „alföldi" típusú óriásfalvas településeken lakott. A második világháború után ez a településszerkezet alapjaiban megmaradt. Az azóta bekövetkező társadalmi és gazdasági fejlődés, átalakulás azonban jelentős változásokat hozott. A megváltozott gazdasági helyzet megváltoztatta a lakosság életmódját is. A lakosság vízigénye sokszorosára nőtt. A megnövekedett vízigény kielégítésére vízmüvek épültek. A vízmüvek kiépítését az utolsó évtizedben meggyorsította az a körülmény, hogy a mezőgazdaság óriási műtrágya-felhasználása következtében a talajvizek egyre nitrátosabbá, emberi fogyasztásra alkalmatlanná váltak. A Duna-Tisza köze lakosságának vízellátása eredetileg teljes egészében talajvízből történt. A századforduló előtt Szegeden, majd a századforduló után más nagyobb településeken közüzemi vezetékes vízellátás épült ki. A vízmüvek vízbázisát fúrt kutak alkották, melyek akkor még 50-100 m mélységű rétegeket csapoltak meg. Az első világháborút követően nagy teljesítményű új vízmű nem épült a területen. Csak néhány nagy vízigényű ipari üzem számára épült ki önálló vízkivétel. A meglevő