Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

4. füzet - Nagy László-Reményi Péter: A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer környezeti hatástanulmánya

A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer környezeti hatástanulmánya 491 A jelentést (MTA 1983) az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács - az MTA főtitkárhelyettesének előterjesztésében - 1983 júliusában megtárgyalta. A Tanács 3/1983; (VI. 21). sz. határozatával elrendelte a „Környezeti hatástanulmány" készítését a környezeti hatások egy rendszerben és kölcsönhatásaiban való vizsgálatát 1985. június 30-i határidőre. A hatástanulmány módszertanát az OMFB zsűrije 1983 decemberében hagyta jóvá. Az MTA elnöksége 1983 decemberében kialakított belső állásfoglalásában foglalkozott a vízlépcsőrendszerrel. Az elnökség Interdiszciplináris Probléma Bizottsága - munkája konkretizálása érdekében - az OMFB-vel közösen készítette el jelentését. Az OMFB elnöke által létrehozott bizottság „A Duna távlati komplex hasznosítása" címen készített széleskörű, átfogó tanulmányt, amelyet az OMFB plénuma 1984 februárjában vitatott meg (OMFB 1983). A kormány Gazdasági Bizottsága 1984. májusi határozatában „Egyeztetett Munkaterv" szerint írta elő az OKTT határozat, az MTA és az OMFB plénum állásfoglalásaiban megfogalmazott feladatok végrehajtását, így a közösen jóváhagyott tematika szerint környezeti hatástanulmány elkészítését is. 1. A hatástanulmány célja A hatástanulmány (VIZITERV 1985) célja, hogy bemutassa a vízlépcsőrendszer által érintett 1862-1696 fkm-ek közötti Duna-szakasz és környezete (hatásterület) jelenlegi helyzetét, feltárja és jellemezze a vízlépcsőrendszer hatására várható környezeti változások jellegét, helyzetét, adjon áttekintést a változások várható társadalmi-gazdasági hatásáról és foglalja össze a válaszok és megítélések lehetséges körét. Ismeretes, hogy a művi táj - így az érintett Duna-szakasz is - mint fogalom, az emberi tevékenységhez kapcsolódik. Az ottani természeti tényezők és emberek kölcsönhatása időről időre változik. A változások egyrészt a természeti erők, másrészt az emberi tevékenység nyomán jönnek létre. A hatások minősége történelmi távlatban aszerint értékelhető, hogy a beavatkozást kiváltó előnyösnek vélt cél az idő függvényében, az ökológiai kölcsönhatások láncolatában megmarad-e előnynek, vagy hátránnyá válik. Az ökológiai változásokat kiváltó tevékenység megítélésénél döntő tényező a folyamatok irányának helyes felmérése. Mindenfajta természet-átalakító társadalmi tevékenység során azonban tisztában kell lenni azzal, hogy az adott beavatkozás egy új természeti-társadalmi egyensúlyhoz vezet, amelynek egyaránt lehetnek előnyös és hátrányos következményei. Az adott hatásokat is lehet eltérő szakmaiágazati szempontból társadalmi csoportok vagy egyének érdekviszonyai alapján eltérően, sőt egyenesen ellentétesen értékelni. Az elmúlt évtized korszakalkotó felismerése volt, hogy a természeti tényezőkbe történő nagymértékű beavatkozások során tudatosan kell felmérni az egyes hatásokat, értékelni kell a kölcsönhatásokat és azt, hogy ezeket milyen mértékben lehet módosítani, úgy, hogy a beavatkozásokból végső soron minél több előny és minél kevesebb hátrány származzon. A vízlépcsőrendszer által érintett Duna-szakaszhoz kapcsolódó természeti tájba az első gyökeres változást a századforduló előtti folyamszabályozási és ármentesítési munkák hoztak. Ennek a beavatkozásnak az eredményeképpen vált az addigi többé-kevésbé őstáj mütájjá. E beavatkozás eredményeként mintegy 400-500 km

2 nagyságrendű ártér vált mezőgazdaságilag művelhető területté. Az előnyök mellett hátrányként jelentkezett pl. a halállomány csökkenése. Az addigi halász-pákász lakosság megélhetését a mezőgazdaságra