Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

4. füzet - Épül a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer

480 Épül a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer szerzőcsoportoknak a könyvei, Applied Surface Hydrology (szerk. Starosolszky Ödön) és Subterrainean Hydrology (szerk. Kovács György akadémikus) álltak rendelkezésre. (A közel sem teljes felsorolást annak érzékeltetésére említjük, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer munkájában közvetlenül vagy közvetetten résztvevő szakemberek mennyire a világszínvonalon tevékenykednek.) A terv készítői abban az előnyös helyzetben is voltak, hogy a bősi, illetve a nagymarosi vízlépcsőhöz hasonló folyami vízlépcső Európában a második világháború után több mint száz épült, különösebb környezeti károsítás nélkül. Természetesen ezek tapasztalatait elemezték és felhasználták. A nagymarosi vízlépcső duzzasztási szintje, a Nagymaros közeli néhány km-es szakaszt leszámítva, mindenütt az eddig észlelt legnagyobb árvízszint alatt marad és ez azt jelenti, hogy a duzzasztás hatása a folyó árvízi medrében marad, vagyis a környezeti hatás árvizek idején egyszerűen vizsgálható volt. A vízlépcsők duzzasztási terében lejátszódó hidrológiai, hidraulikai, kémiai, biológiai, bakteriológiai jelenségeket, változásokat össze lehetett hasonlítani már meglevő hazai (pl. Kisköre), illetve külföldi hasonló vízlépcsők tározóterében lejátszódó vagy lejátszódott jelenségekkel. (Itt emlékeztetünk a Balatonnal, a Velencei-tóval vagy a Kiskörei-tározóval kapcsolatos múltbeli igen erős, de mára már, a kedvező változások eredményeként elült vitákra. A szakemberek végig állították, hogy a kedvezőtlen változások (Balaton. Velencei-tó) megállíthatók, sőt visszafordíthatok, Kiskörénél pedig lényegében nem lesznek kedvezőtlen hatások.) A bősi, illetve a nagymarosi duzzasztási térben a víz kisvizek idején csak egy-egy napig tartózkodik (közép, ill. nagyvizek idején változatlanul tovább folyik, tehát nincs tartózkodási ideje) míg a Balaton vize 8-10 év alatt, a Kisköreitározó vize pedig néhány hónap alatt cserélődik ki. A kicserélődési idő, a pangás ideje nyilván arányban van az eutrofizáció lehetőségével. A környezeti hatások közül az ivóvíznyerő területeken történő változások képezik a legnagyobb vita tárgyát, pedig a Duna Vác Budapest közötti szakaszán, beleértve a Szentendrei-Dunát is, az ivóvízkutak termelésében az eddigiekhez képest lényeges menynyiségi és minőségi változás nem várható. A nagymarosi duzzasztótérbe érkező vízmenynyiség, a legkedvezőtlenebb kisvízhozamoknál is 1-2 napos visszatartás után a nagymarosi vízlépcsőn változatlan mennyiségben, oxigénben feldúsulva folyik tovább. A 2800 m

3/s-nál nagyobb vízhozamnál minden érkező víz késleltetés nélkül átfolyik a nagymarosi vízlépcsőn, tehát a Nagymaros alatti Dunán ez esetben a duzzasztóműnek nincs hatása a vízállásra. Az elmúlt 30-40 év ipari kotrásai (Budapest újjáépítése érdekében volt szükséges) a kisvízszintekben mintegy 0,50 m-es süllyedést okoztak és ez nagyobb, mint a Duna Nagymaros-Budapest közötti szakaszán a duzzasztás idején bekövetkező vízszintcsök kenés. Az elmúlt 50 évben végzett hajózási és ipari kotrás, valamint a folyamszabályozás hatással volt a kutak vízhozamára. A hatás persze messze nem azt jelentette, hogy csökkentek a vízhozamok (pl. a keresztirányú művek között), hanem emelkedtek is. A nagymarosi vízlépcső feletti duzzasztott Duna-szakaszon a finom anyag (ásványi eredetű hordalék) leülepedése következtében az egyébként kis számban üzemelő ivóvízkútban hozzamcsökkenést okozhat. Azért csak okozhat, mert egyrészt a magasabb duzzasztott vízszint nagyobb nyomása a meder kolmatációját ellensúlyozza, másrészt a kutak többsége általában mélyebb rétegekből kapja a vizet, és így a víz utánpótlásának fő iránya nem a Duna, hanem a mögöttes vízgyűjtő területek. A dunakiliti duzzasztómű felett levő tározóban a finom anyag leülepedésével számoltak. A felszínközeli (talajvizek) vizek szintjeinek megfelelő szintentartására épül a vízellátó és lecsapoló rendszer. A Szigetköz alatt, a kavicsrétegekben található víz