Vízügyi Közlemények, 1988 (70. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

132 Nagyistók Ferenc (Q = 30-40 Qm, S = 800-1000 /iS) nátriumhidrogénkarbonátos vízvezető képződmények vannak. Az ősszlet vízkémialailag hasonló az előbbi területek felső-pliocén szintjéhez. 300-600 m között a 18-20 Qm-rel jellemezhető (felső-pannon) magas, 1000 g/m

3 fölötti összes oldottanyag tartalmú rétegek itt is jól elválaszthatók a 30-40 Qm-es „átmeneti" rétegektől. Az üledékanyag származási helyére is részletes mikromineralógiai vizsgálatok adnak pontos felvilágosítást. A Magyar Állami Földtani Intézet (MAFI) csongrádi és mindszenti fúrásai teljes hosszon magfúrással mélyültek, így az alluviális összlet ásványos összetétele nagy pontossággal ismert, legalábbis a központi területen (Gedeonné - Rajetzky 1973). Kiegészítést a korábbi fúrások szórvány magvizsgálati eredményei adnak. A csongrádi, mindszenti fúrások alapján megállapították, hogy az allúvium mélyebb szintjeit a dunai lehordási területre jellemző alpi ásványtársulatok alkotják. A felsőbb szintekben fokozatosan jelenik meg a Kárpátok belső vulkáni koszorúját jelző ásványos összetétel. Ezen belül is elkülöníthetők a Zagyva, Tisza, Körös és Maros vízvidéki területek hordalékanyaga (Rónai 1975). Délkeleten főleg a marosi üledékanyag válik egyeduralkodóvá (Molnár 1965). Teljeskörü vízkémiai vizsgálatok alapján a fedett és fedetlen területek szintén jól elkülöníthetők. A fedett területeken a nagyobb keménység, alacsonyabb oldottanyagtartalom és szervesanyag „mentesség", vagyis általánosan fogalmazva az oxidativ környezetre utaló víztípus fordul elő. A fedetlen területeken lágy, magasabb oldottanyag és szervesanyag tartalmú, általánosan reduktív környezetre utaló víztípus található (Nagyistók 1979). A két terület érintkezési zónájában kevert víztípus van. A kvarter-felső pliocén határon (pl. Ásotthalom-Mórahalom térsége) az oxidativ környezetre utaló víztípus reduktív jellegűbe megy át. Ahol a negyedkori üledékek vastagsága nagy, mint pl. Csongrád-Hódmezővásárhely térségében, a változás jobbára a keménység csökkenésében, a Na-tartalom növekedésében jelentkezik. Bäks Mindszent-Hódmezővásárhely térségében van legmélyebben az 1000 g/m

3 sótartalmú határfelület (2. ábra). A fedetlen területeken még Árpádhalom és Nagylak térségében is, ahol az összlet gyakorlatilag függőlegesen is áteresztőnek tekinthető, a vízkémia reduktív típusú. Ugyanez a helyzet Ambrózfalva-Végegyháza térségében, ahol a hidrodinamikai szelvény leszálló vízmozgást jelez (3. ábra). A friss víz utánpótlást itt a Ca tartalom valamivel magasabb, felszín felé növekvő tendenciája is mutatja. A vízkémia a környezeti feltételekhez, a tároló kőzet ásványos összetételéhez igazodik (Nagyistók 1981). Vagyis a dunai típusú hordalékban a víz kalciumhidrogénkarbonátos alacsony oldottanyag tartalmú oxidativ típusú, míg a tiszai, a Körösök és a Maros hordalékban a víz lágy, nátriumhidrogénkarbonátos, reduktív típusú. Konvekciós és diffúziós folyamatok azonban a vízminőségi képet módosíthatják. Ezért fontos az elsődleges - beavatkozás előtti - és a másodlagos állapot energetikai viszonyait is elemezni. Az 1980. évi - víztermeléssel megzavart - állapotot hidrodinamikai szelvényen ábrázoltuk (3. ábra). A felszín alatti rendszerek energiája általánosságban geosztatikai, geodinamikai, geotermiai, kémiai, hidrosztatikai és dinamikai forrásokból származtathatók. Esetünkben meghatározó jelentősége csak a geo- és hidrosztatikai forrásoknak van. A vezető, félig áteresztő és vízzáró képződmények rendszere meghatározza mind a természetes, mind a mesterséges vízmozgás kényszerpályáját. A legkisebb ellenállás, a legkézenfekvőbb mozgás a vízvezető rétegben alakul ki. A rétegirányú mozgás egyértelműen csak a réteg dőlési viszonyai, a nyomásfel-