Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

1. füzet - Rákóczi László: A tavi üledék felkeveredése

90 Rákóczi László A 2. ábrán a feltüntetett svéd tó példáján láthatjuk, hogy a part kiszögellései, a szigetek, vagy a jobb parti móló mennyire változatossá teszi a lemérhető hosszakat (l) amelyeket az I. táblázatban súlyozunk a főiránytól mért szög cosinusával. A súlyozott távolságok összege, osztva a cosinusok összegével adja az illető pontban érvényes hatékony meghajtási hosszat az adott fő szélirányra. Az eltérés a közönséges és a hatékony meghajtási hossz között számottevő: az előbbi ugyanis nem más, mint a táblázat közepén levő 0°-os irányhoz tartozó távolság (21 km), míg a hatékony hossz 33,5 km (

Hàkanson 1981). I. táblázat A hatékony meghajtási hossz számítása (lásd a 2. ábrát) Mintavéte i hely: 100 <*i COS Xj Xi Xi COS Otj 42 0,743 2,3 1,7 36 0,809 2,9 2,3 30 0,866 3,4 2,9 24 0,914 4,5 4,1 18 0,951 23,9 22,7 12 0,978 21,9 20,4 6 0,995 20,9 20,8 0 1,000 21,0 21,0 6 0,995 19,0 18,9 12 0,978 18,4 18,0 18 0,951 18,4 17,5 24 0,914 12,0 11,0 30 0,866 10,3 8,9 36 0,809 6,7 5,4 42 0,743 7,7 5,7 £ 13,512 181,5 181,5 F

k = • 2,5 = 33,6 km * 13,5 Hullámszámítási nomogramm hiányában, de а Г periódusidő ismeretében a hullámhossz (L

h) számítható: T

= )g = °'

8^

[s

]' (3

) ahol g a nehézségi gyorsulás [m/s

2]. Az utóbbi egyszerűsített alak meg is fordítható: L

h = 1,56 T

2 [m], (4) А Г ismeretében a mértékadó hullámmagasság is számítható az alábbi közelítő összefüggéssel: tf

1/

3 = 0,08 Tj/3, (5) ahol T

U

3 a #

1/

3 magasságú hullám periódusideje.