Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

4. füzet - Fejér László: Beszédes József maga által leírt élete

608 Fejér László A ' minden nagy vállalat eleintén gáncsolni szokott akadékok a Sárvíznél is megjelen­tek, többféle kedvetlenségekkel együtt mellyek részint az igazgató vízimérnök 1 2 beteges állapotjából, részint a' tárgy új és nagy voltából eredtek. 1821= évben nagy lelkű védőm, ( :ki alatt mélt. Zichy Ferenc 1 3 Gróf társasági választmányi elnöke volt:) K. biztosi hivatalát letette; 1813— év végén élelmi drágaság is jelentgette magát, mely csak ugyan 1814-817' £ hallatlan magas polczra lépett, fizetésem pedig ekkor már feleséges, gyermekes állapotomban kevés volt, mind ezen okok arra bírtak, hogy híven viselt Sárvízi hivatalomat ezen év múltával letettem, a' mit 1814— April 27— költ E alatt ide hajtott bizonyítván tanúsít. Ez után néhai nagyméltóságú galantai Eszterházy Károly gróf öt uradalmiban a' mérnöki hivatalt felvállaltam, de olly feltétel alatt, hogy csak a' vízmunkákat igazgatom, ezek általam itt elvégeztetvén, ismét oda megyek, a' hol vízépítés lészen, mert már ekkor elhatároztam magamban, hogy építő mérnök leendek, míg élek. Uradalmi hivatalom utazá­sokat is kívánt, mivel a' grófom jószágai Tolna, Veszprém, Komárom, Poson, Nyitra és Vas vármegyében feküdtek, 's így geographiai tapasztalataimat bővíteni alkalom adatott. La­kásom Simontornyán volt Tolna megyében, mivel az ottani Sár, Kapós mocsáros egy ezer holdnyi nádaséit kívánta az uraság a maga költségén kiszárítani, nem látván sikerét a Sárvízi társaság akkori rendezésnek, ámbár az uradalom pontos fizető tagja volt és maradt az intézetnek. Mint uradalmi vízmérnök rendeztem még Poson megyében Csáda és Fekete vizeket, újra építettem a' Diószegi dudvági malmot, és Vas megyében a' pornói fűrészmal­mot hasznos állapotba hoztam több kisebb uradalmi mocsáros völgyek rendezetén kívül. Egyszer 's mind galantai, fraknói, Eszterházy Miklós Herceg, és Eszterházy Károly Gróf urak egyezéséből, mint uradalmi igazgató vízmérnök elkészítettem 1816-819- a Kaposvíz szabályozásának tervét herczegi két mérnök segítségével. A ' Sárvízi rendezés sikerét nyomasztó körülmények mindinkább halmozódtak, úgy hogy ezek szüntetéseire 1816- évben néhai Szvoboda János 1 4 K. építészeti igazgató külde­tett felsőbb helyről Sárvízhez. Ezen alkalommal mind ö, mind a' társaság választmányi, mind a ' három vármegyei küldő ttségi tagok, mind Méltóságos vásonkeői Zichy Ferenc gróf, B. Podmanitzky utódja a ' K. biztosi hivatalban azon észre vételeket mellyeket a ' Simontor­nyai uradalmi vízszabályozás kapcsán a ' Sárvízi egész tervről előadom, azon fölszóllításra, miért nem bízik a: uradalom a ' Sárvízi társaság eddig követett sikerében ? Szigorú megf on­tolásra méltónak ítélték, és ez uradalmi magányos tervet jóváhagyták, ezt olvashatja az ezen alkalommal vezetett jegyző könyv. Itt léptem fel először önállólag válogatott számos hivatalkodók köre előtt. Mind ezen ismeretség, mind a Simontornyai uradalmi vízszabályozásnak, melly ezen évben indula meg, három évi munka után, föltűnő sikere okozta, hogy Saátor Dániel Sárvízi igazgató vízmér­nöknek 1817— történt halála után, több nagy béfolyású társasági tagoktul, a K. Biztos Úrtól is fölszóllítattam, folyamodnék a Sárvízi igazgató vízmérnök hivatalára, mit 1819— máj 18- kérelmi levelemben, mellyel F alatt ide kapcsolok teljesítettem, és erre tüstént hivatalkodni kezdettem, még mi előtt megérkezett volna felsőbb helyrőli kineveztetésem, a mi hamar következett. Ugyan 1819- Jan. 29— költ Diploma szerint Philosophia Doctora' czímét nyertem. Mint Sárvízi igazgató vízmérnök első gondommá tettem hivatásom nagyszerű tárgyát, a völgy, és ennek vize természetből merített, 's a czélnak minden föltételt átható, 's egy nagy egészet alkotó vezér vezér-gondolat ( .-Grundidee:) szerint fölfogni, és intézni, tudván, hogy igaz elv, a valódi terv. Innen eredt a' két csat ornai, és pedig vízfélre szorítás? 5, és mély fenékásati rendszer dynamice véve; a kiviteli aeconomiára nézve pedig a vízerőveli dolgoz­tatás rendszere 1 6 (systhema). Hogy ezen eredeti elvet képben előterjeszthessem 1819,

Next

/
Thumbnails
Contents