Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
4. füzet - Domokos Miklós: Az "Ausztria vízháztartása" című project
Az „Ausztria vízháztartása" című project 589 nel, vagyis 8%-kal kisebb, mint az összehasonlításul választott 1951-70 időszaké. Ez a csapadékhiány talán nem is tűnik túlságosan jelentősnek, de máris súlyos hatásai észlelhetők Ausztria keleti részén, ahol a lefolyás évi értéke csupán 50 és 200 mm.a1 között ingadozik. Ausztriában a vízkészletnek is határozott éven belüli menete van. A csapadékösszeg értéke januárban és februárban mintegy 60 mm, júliusban és augusztusban viszont 150 mm. Az éven belüli menetgörbe azonban évről évre is nagy szélsőségek között változik. A havi vízkészletek ingadozásai még ennél is jelentősebbek. így például Ausztria csapadékösszege 1964 októberében kb. 200 mm, 1965 októberében viszont mindössze 3 mm volt. Ez az utóbbi, gyakorlatilag csapadékmentes hónap, nagyon jól érzékelhető talajvíz-helyzetet teremtett. Ennél kissé hosszabb ideig tartó száraz időszakok KeletAusztria jelentős részében, de valószínűleg az ország más részein is, gyakorlatilag lefolyásmentes vagy legalábbis szélsőséges kisvízi helyzetet teremthetnek. Ausztria vízháztartására, nagy időbeli változékonyság mellett, az erős regionális differenciáltság is jellemző. Az ország keleti része e tekintetben határozottan elkülönül a többi országrészektől. Általában azzal is számolni kell, hogy az Alpok fő vonulatától délre és északra különböző időjárási és hidrológiai helyzetek alakulhatnak ki. A vízháztartási elemek havi kiértékelése a tározódás - elsősorban évről-évre jelentősen ingadozó hótakaróbeli tározódás - kiemelkedő vízháztartási jelentőségére is ráirányította a figyelmet. A tározódás többi összetevőjével kapcsolatban kitűnt, hogy a fizikai értelmezhetőség kedvéért szükség lenne a felszíni és felszín alatti összetevők elkülönítésére. A havi értékek vonatkozásában a nagyobb területek vízfolyásaiban tárolt, az eddigiekben mindig elhanyagolt vízmennyiségnek érezhetően megnő a jelentősége. E készletrész elhanyagolása gyakran a hasznosítható felszín alatti vízkészlet túlbecsüléséhez vezetett. Az elvégzett munkák először teremtettek lehetőséget arra, hogy Ausztriában behatóbban foglalkozzanak az előretekintő vízkészlet-gazdálkodás egyes rendkívül sürgős kérdéseivel. A kérdés magva nyilvánvalóan az, hogy a vízellátás és -hasznosítás utóbbi évtizedekben kialakult struktúrái egyáltalán összhangban vannak-e a vízkészlet hosszú idő távlatában várható ingadozásaival. E tekintetben úgy ítélik, hogy máris nagyon hasznos lenne, ha - anélkül, hogy egyelőre a vízkészletek módszeres megváltoztatásának lehetőségére tekintettel lennének a vízháztartás részben észlelési adatokkal is dokumentált történelmi szélsőséges helyzeteit a lehetőségekhez képest eredeti formájukban meghatározzák és a jelenlegi vízhasználó ágazatok (ivó- és ipari vízellátás, szennyvíz-elhelyezés, mezőgazdaság, hajózás, vízerőhasznosítás) szempontjából értékeljék. Ha már ebből a vizsgálatból is az adódna, hogy egyes hasznosítási struktúrák válságra hajlamosak, sürgősen más módszereket kellene keresni, valamint ezeket az adottságokat a jövőbeli tervezések során is figyelembe kellene venni (Behr 1986b). Természetesen nem hagyható figyelmén kívül, hogy a vízháztartásnak negatív fejlődési irányzatai is lehetségesek (Kresser 1965). Az éghajlati (hőmérséklet- és csapadék-) viszonyok, vagy még inkább a nagytérségi ökológiai viszonyok (pl. az erdőborítottság) megváltazásának igen messzire nyúló hatásai lennének a vízháztartásra. Gondoljunk azokra a jelentős beruházásokra, amelyek árán ilyen esetekben a vízkörforgás mai hasznosításai fenntarthatók lennének (ha ez egyáltalán lehetséges). Hogy csak egyet említsünk a sok lehetséges példa közül: ha a kisvízi helyzet tovább élesedne, akkor a vízfolyások vízminőség-javítása, amelyet jelenleg nagy költségráfordítással terveznek, többé már nem lenne lehetséges.