Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

4. füzet - Führer Ernő: Lombos és fenyőállományok hatása a hó felhalmozódására és olvadására

Lombos és fenyőállományok hatása a hó felhalmozódására és olvadására 565 addig a fenyvesekben csak foltonként fordul elő hó. A korona- és törzstér „hókifésülő" hatása, valamint adott időjárási viszonyok között a fák ágain keletkező és azokról lehulló zúzmara - elsősorban lombos állományokban - járulékos hófelhalmozódáshoz vezethet. A fent leírt jelenségeket Salamin (1960) a Bükk és Mátra hegységekben, erdőben és szabadterületen végzett hóméréseivel igazolta. Méréseink alapján 4 év átlagában a hótakaró átlagos hó-vízegyenértéke szabad területen 14,5 mm, fenyvesekben (vörösfenyő kivételével) 11,5 mm, vörösfenyvesben 14,5 mm, lombos állományokban 16,0 mm, végül erdei tisztáson 22,0 mm volt. Az adatok mutatják, hogy a lombos állományok és az erdei tisztás többlet hófelhalmozódást eredményeznek a szabad területhez képest. A hótakaró hó-vízegyenértéke évenkénti átlagos értéke minden vegetáció-formában 1982/83-as télen volt a legnagyobb ( 18,0-27,0 mm) és 1983/84-es télen az erdei tisztás (1981/82-es télen 17,0) kivételével a legkisebb (6,0-14,0 mm). A különböző vegetáció-formákban mért hó-vízegyenérték időbeli változásának elemzéséből kitűnt, hogy a hófedési periódusok egy hosszabb hófelhalmozódási és egy rövidebb ideig tartó hóolvadási szakaszra bonthatók. A hófelhalmozódási szakaszban a hótakaró egymást követő mérési időpontban meghatározott hó-vízegyenértékei növekednek (z)az olvadási szakaszban pedig csökkennek (Aw~). A hótakaró időbeli fejlődésének harmadik, úgynevezett átalakulási szakasza (olvadási-megfagyási folyamatok) a nem folytonos, hetenkénti kétszeri mérések, valamint a folyamat rendkívül összetettsége miatt nem volt megfigyelhető. A vizsgált 4 év átlagában a hófelhalmozódási szakasz napokban, ill. a hótakarós napok számának %-ában kifejezve szabad területen 22 nap, ill. 52%, erdei tisztáson 28 nap. ill. 51 %, lombos állományokban 28 nap, ill. 54%, vörösfenyvesben 29 nap, ill. 59%, végül a többi fenyvesben 27 nap, ill. 59%. Látjuk tehát, hogy erdőben és az erdei tisztáson 4-7 nappal tovább tart a hófelhalmozódási szakasz, illetve ennyivel később kezdődik a hóolvadás. A hó-vízegyenérték időbeli változásának elemzéséből továbbá az is kitűnt, hogy a vizsgált években a legnagyobb hófelhalmozódás erdei tisztáson volt. Ezt követték a lombos állományok, kis különbséggel fogyó sorrendben a kocsánytalan tölgy, csertölgy és magaskőris, majd a vörösfenyő, a szabad terület és a többi fenyves. A fenyőkön belül a legnagyobb hófelhalmozódás a fekete-, a legkevesebb a lucfenyvesben volt. Hasonló sorrendet kapunk, ha összehasonlítjuk vegetáció-formánként az egyes évek átlagos legnagyobb hó-vízegyenértékeit (egy éven belül a hófedési periódusok legnagyobb hóvízegyenértékeinek átlaga). Az V. táblázatban közölt értékek mutatják, hogy szabadterülethez (16,5 és 23,7 mm között) viszonyítva az évenkénti átlagos legnagyobb hó-vízegyenérték erdei tisztáson minden évben nagyobb volt, a többlet az egyes évek meteorológiai viszonyaitól függően 9-+ 98% között mozgott. Lombos állományokban 1981/82-es télen 2%-kal kevesebb, a többi évben 30-39%-kal magasabbak voltak az egyes évek átlagos maximális hó-vízegyenértékei mint szabad területen. A fenyvesekben (vörösfenyő kivételével) 1981/82-ben és 1983/84-ben 25%-kal kevesebbek, míg 1980/81-ben 13%-kal, 1982/ 83-ban 11 %-kal magasabbak voltak ugyanezen értékek. Egyértelműen kitűnt tehát, hogy az erdei tisztás és a lombhullató fafajok (beleértve a vörösfenyvest is) szabad területhez képest többlet hófelhalmozódást eredményeznek, míg fenyvesekben csak részben figyelhető ez meg. A különböző vegetáció-formák hófelhalmozódásra gyakorolt hatását szemlélteti a hótakaróban az egyes évek során felhalmozódott vízkészlet nagysága is, azaz az egymást