Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Csoma János: A nagymarosi vízierőmű alatti Duna-meder vizsgálata

A nagymarosi vízerőmű alatti Duna-meder vizsgálata 289 gések ugyanis jól mutatják, hogy az eltelt időszak alatt a mederváltozások hatására hogyan változott az azonos vízhozamhoz tartozó vízállások szintje. Közelebbről vizsgálva a kérdést ennek a feladatnak a megoldása azonban, sajnos, már egyáltalán nem ilyen egyszerű. A különböző időszakokra szerkesztett vízhozamgörbék ugyanis általában több éves mérési eredményekből születnek és közreadásuk után még jó néhány évig érvényesek. Természetes aztán, hogy az ilyen feltételek között, vagyis az egyes években végzett mérési pontok kiegyenlítése alapján szerkesztett görbe már nem tükrözheti a mederváltozás vízállásra gyakorolt tényleges hatását, hanem valamilyen átlagos értéket ad. Ennek az átlagértéknek a gyakorlati használhatóságát pedig még az is zavarja, hogy az egyes méréseket is hibák terhelik és a vízhozammérés hibájából adódó mintegy ± 5% relatív eltérés sokszor lényegesen meghaladja a vizsgált időszakon belül bekövetkezett mederváltozások hatását. Az ismertetett módszerek nehézsége a vízhozammérések végrehajtásából, költségességéből és megbízhatóságából adódott. Érthető volt tehát az a törekvés, hogy a mederváltozások vízállásra gyakorolt hatását magukból a vízállásokból kiindulva határozzák meg, hiszen vízállás-észlelések minden egyes vízmérceszelvényben rendelkezésre állnak. A vízállás-idősor alapján a mederváltozások értékének becslését ez ideig lényegében úgy végezték el, hogy felrakták az ebből a célból célszerűnek látszó jellemző vízállások, pl. az évi legkisebb, a havi közepes, az évi közepes, vagy az évi legnagyobb vízállások idősorát és a felrakott vízállás-idősor emelkedő vagy süllyedő irányzata alapján következtettek a mederváltozások vízállásra gyakorolt hatására. Az elgondolás helyes, hiszen ha a mederváltozások egyértelmű süllyedést vagy emelkedést mutatnak, ennek a fejlődési irányzatnak valóban tükröződnie kell a vízállásokban is. Az elmondottak ellenére ez a módszer mégis igen sok bizonytalanságot tartalmaz. Elsősorban azért, mert a folyók vízjárása igen változó, így a kiválasztott jellemző vízállások idősora szükségszerűen a vízjárás jellegét is tükrözi, ami viszont sok esetben éppen ellentétes hatást mutat, mint a mederváltozások vízállásra gyakorolt hatása. A vízállás-adatsorokból a mederváltozások vízállásra gyakorolt hatásának meghatározásánál első lépésként meg kell vizsgálni a vízállásadatok egyöntetűségét, azt, hogy az adatok azonos eloszlásból származnak-e. Ha azt tapasztaljuk, hogy az adatsorokban jelentkező eltérések véletlen jellegű ingadozásból adódnak, az adatsor javítása, azaz bármiféle szabályos, egyirányú vízállásváltozási irányzat feltételezése indokolatlan. A vizsgálatok eredménye alapján adódó fejlődési irányzat csak akkor fogadható el valóban mederváltozás hatásának, ha az eltérések meghaladják a véletlen jellegű ingadozások mértékét és ezt a körülményt egyéb irányú tapasztalatok is alátámasztják. Az adatsorok javítása tehát csak akkor végezhető el, ha a véletlen jellegű ingadozásokat meghaladó eltérésekre a mederváltozások figyelembevételével tudunk magyarázatot adni. 2.1. A vízállás-adatsorok egyöntetűvé tétele A vízállás-adatsorok javításához - azok egyöntetűvé tételéhez - meg kell határozni a mederváltozások vízállásra gyakorolt hatásának évi átlagos értékét, hogy így minden adatot egy bizonyos évre, az annak megfelelő mederállapotra számíthassuk át. Az alapként elfogadott évvel (mederállapottal) kapcsolatban viszont a következőket kell szem előtt tartani: a hidrológiában mind a vízhozammérések meghatározására szolgáló műszerek, mind a mérési eredményeket feldolgozó módszerek fokozatos fejlődésen mentek keresztül. Célszerű az adatsort az észlelés utolsó évéhez viszonyítva egyöntetűvé tenni, más szóval minden vízállást ennek az évnek a mederviszonyaira átszámítani. Ilyen feltételek mellett tehát a vízállásadatokon alapuló, de a vízmennyiségekkel, vízhozamokkal kapcsolatos számítások-