Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

176 Bényey Zoltán viszonylag kötetlen jogváltozás - jogalkalmazási fejlődés, sőt jogfejlesztés - mehet akadálytalanul végbe mindaddig, amíg a vízgazdálkodás társadalmi és állami jelentősége a vízügy közigazgatási és népgazdasági helyzete, a gazdasági igazgatás rendjén belül a mainak megfelelő megítélésben részesül. A keretrendszer szabály tartalommal való kitöltése, az 1965-ben elgondolt végrehajtási szabályrendszer kiépítése azonban, ami a vízügyi jogot valóban teljessé, kiépített rendszerré tette volna, elmaradt a szükségestől. Itt több szabálycsoportot kell tekintetbe venni. Először azt, ami mégis történt, éspedig elsősorban a VT-Vhr egyes rendelkezéseinek közvetlen, szorosabb értelemben vett végrehajtása terén, az un. végrehajtási szabályok közreadásával. Végrehajtási szabályozásként fokozatosan kiépült a vízminőség-védelmi szervezet (65/66 - ami azonban 76-ban megszűnt, ebben a „szolgálati formában"); végrehajtási szabály került kiadásra a vizek és vízilétesítmények kategorizálásáról és költségeik viseléséről (66); megtörtént a vízügyi államigazgatási eljárás komplett szabályozása (kétszer is: 65 és 70, ez utóbbi 80-ban módosítva); a vízügyi felügyelet szabályozása (két szinten is, 71); a hullám térhasznosítás mezőgazdasági rendezése (68, FM); a tanácsok helyi vízgazdálkodási ügyekben gyakorolható hatáskörének megállapítása (70); a vízgazdálkodási nyilvántartás már akkor is ideiglenesnek tekintett szabályainak kiadása (71); az árvíz- és belvízkárok térítésének rendezése (70), és az új Országos Árvíz- és Belvízvédekezési Szabályzat kiadása (71). Sajnos, legtöbbjük már rég elavult, tehát korszerűsítést, megújítást igényelnek, így tulajdonképpen az „elmaradt" szabályozás csoportjába soroltakkal esnek egy elbírálás alá. A VT tágabb értelemben vett „végrehajtása" körébe sorolhatjuk azokat a vízügyi jogforrásokat is, amelyek egy-egy vízügyi társadalmi viszonyt külön jogszabállyal, a VT rendszerébe illeszkedőn, részleteiben mégis azon kívül, azt tartalmilag kiegészítvefejlesztve, mintegy vízügyi jogi „alrendszerként" kiépítve szabályoztak. Tulajdonképpen ezek a jogszabályok jelentik a VT óta a vízügyi jog - többé-kevésbé maradandó értékkel bíró - tényleges fejlesztését, a rendszerkeretek új tartalommal való kitöltését, sőt új rendszerelemek létrehozatalát és beiktatását. Ezek: A vízminőség-védelmi, elsősorban a bírság-rendszer: a szennyvízbírság szabályai (66, 69/78); a csatornabírság (70); a vízminőség-védelmi helyszíni ellenőrzés szakmai és hatósági rendje (74, újabban 84-ben is); a radiológiai szennyezés elleni szabályok (74); és ide tartozik a vízminőségi kárelhárítás műszaki szabályzatának kiadása (79) is. A vízgazdálkodási társulatok átfogó - magasszintű - szabályrendszere (65 - 77/78). A vízi-közszolgáltatás rendjének új szabályozása (66, 75 - MT-rendelettel); a lakossági vízfogyasztási átalány meghatározása (77); a vizek gáztartalmának vizsgálata (78, 81). Az ipari vízgazdálkodás körében előbb a vízfogyasztás - inkább gazdasági jellegű ösztönző rendszere (64/68, 70), majd az ipari vízgazdálkodás alrendszerének átfogó, a vízhasználat vonalán teljes körű és rendszeres szabályozása (79). A mezőgazdasági vízhasznosítás teljesnek mondható jogi alrendszere: a szolgáltatás, illetőleg a vízbiztosítás (65, 69, 79), a víznorma megállapítása (76), a vízdíjak (utóbb 79/82), a vízkorlátozás (73). A hévízkutakról kiadott szabályok (70, 71). A vízdíjrendszer kiépítése: a vízkészlet-használati díj (67, 70), a lakossági vízdíjak és a gazdálkodó szervezetek vízdíjai (68-tól folyamatosan napirenden, módosítás és új szabályozás), az öntözővízdíj (79/82) Az Országos Vízgazdálkodási Szabályzat kiadása (73, 81) A vízügyi ágazatirányítás magasszintű szabályozása (Mt. h.: 67, 77, legújabban 85). Ezek már a vízügyi jog új, korszerű hajtásai. Nem ellentétben a VT-vel, sőt annak