Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)
2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése
174 Bényey Zoltán A csökkenés természetesen nagyobb mértékben az utsításoknál (340 db) és kisebb mértékben (27) a csekélyebb számú és mégiscsak időtállóbb rendelkezésekben következett be. Továbbá aránylagosan is és teljes számukban is az első időszakban kiadott jogszabályok kiemelése következett be (9 és 283 db), ami már ezek koránál fogva is természetes. Viszont a hatályon kívül helyezés - az érvényben lévő joganyag „tisztítása" - túlnyomórészt a fejlődés második szakaszában következett be, ami ennek az időszaknak a túlszabályozást gondosan kerülő szemléletére is jellemző. Vagyis a VT-n kívüli vízügyi jog az utóbbi 10 évben számszerűleg megcsappant, eredetét tekintve „megfiatalodott", vagyis kicserélődött, - az alaptörvény „felett" és azon „kívül" létező joganyag állagában. Ez elsősorban az új gazdasági mechanizmus bevezetését végrehajtó időközi jogalkotás elavulását, kicserélődését mutatja. Jellemző, hogy az 1966-68 közötti három év során kiadott 131 utasítása közül mindössze 19 él még ma is, ezek is kisebb-nagyobb mértékben módosított formában. Nem érdektelen - a teljesség kedvéért - számba venni azt a néhány (pontosabban 39 db) vízügyi jogszabályt is, melyek - okkal vagy ok nélkül, inkább a „helyfenntartás" végett, a szükséges korszerűsítés elmaradása miatt, semmint időtállóságuk okán - még a VT előtti időkből maradt ránk. A VT-t megelőző, de azt túl is élő maradványok a hatályos jogszabályok számát 1985 végére összesen 362-re növelik. (Összehasonlításul érdemes megjegyezni, hogy az 1954-1964 közötti 11 év alatt összesen 776 db utasítás került kiadásra.) Hogy ez az állomány sok-e vagy kevés, azt csupán a számokból megítélni nem lehet. Sok mindaz, ami felesleges vagy elavult, s csak a korszerűsítés elmaradása miatt hurcoljuk magunkkal (a 75 előtti időből ez az abszolút többség); viszont kevés, ha azt nézzük, hogy milyen fontos területek szabályozása maradt el. Mindenesetre hatályos jogunk a „túlszabályozottság" vádjával nemigen illethető. Annál inkább meg kell állapítanunk azt, hogy ennek a túlnyomórészt egy adott időszakhoz kötődő, gyakorlati igények kielégítésére keletkezett, túlnyomólag a napi irányítást szolgáló és csak kisebb mértékben rendszerfejlesztő jognak igen-igen nagy a „forgási sebessége", vagyis gyenge az állandósága. A VT utáni 21 év alatt „belépett" 590 új jogszabály és ugyanezen idő alatt „kilépett" (a korábbiakkal együtt) mintegy 500 jogszabály; évente tehát átlagosan 26-30 új jogforrás keletkezett, s nagyjából ugyanannyi halt is el. Ha ismételten hangsúlyozzuk is, hogy itt túlnyomórészt az ágazati és főként a felügyeleti irányítás mozgató eszközeiről van szó, akkor is elképesztően ingatagnak kell minősíteni a vízügyi jognak legalábbis ezt a sávját. Végül az ismertetett számszerűség helyes megítéléséhez azt is tekintetbe kell venni, hogy ezek a jogforrások nem jelentenek egyszersmind külön jogi tárgyat és eltérő szabályozási kört is. Sok szabály irányul ugyanarra a tárgykörre, korábbinak a kiegészítésére vagy módosítására. így a vízügyi jogunknak ez a része bár darabszámra óriási, valójában alig néhány témából tevődik össze. Ez sem túlszabályozásra mutat tehát, hanem inkább aránytalan szabályozásra. A számszerűség helyett a továbbiakban a jogforrásszintet vizsgálva, az előbbi következtetésnek további alátámasztását nyerjük. A főként belső - szervezeti-felügyeleti és szűkebb értelemben vett ágazati irányítási igények gyors és operatív kielégítésének való elégtételt bizonyítja, hogy az 1969-től belépett államtitkári rendelkezések száma mindössze csak 82, az azonos időszakból (69-85) származó 337 utasítással szemben. Az első időszakban (69-75 között) a rendelkezés és utasítás viszonya kilencszeres (20:180), a második időszakban (76-85 között) 2,5-szörös (62:157). A rendelkezések aránya tehát az utóbbi 10 évben megnövekedett ugyan, ez azonban - tárgyukat áttekintve - a tartalom fent adott jellemzését lényegesen nem érintette. A rendelkezés-utasítás aránya az 1969-től számított időszak átlagában 4,2-szeres, ami számszerűleg elfogadottnak tekinthető. A kiadott jogszabályaink zöme (mintegy 80%-a) tehát elnöki utasítás, vagyis a szorosabb értelemben vett „belső" irányítást szolgálja az ágazatban, nem pedig (egy-két kivételtől eltekintve) a VT rendszerének tartós és magas igényű fejlesztését. Bár ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a rendelkezések minden esetben magasabb értékű és fejlesztő jellegű jogot tartalmaznának, ha - némileg - hosszabb életűek is.
