Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

2. füzet - Bényey Zoltán: A vízügyi jog fejlődése

156 Bényey Zoltán kiépítése és alkalmazása is. Ebben éppen a VT hozott - először inkább elviekben - döntő előrelépést, a vízügyi szakigazgatás hatósági eszközrendszerének teljes kialakításával és a vízgazdálkodási tevékenységi rendszerbe való szerves beillesztésével. A vízgazdálkodás jelentőségének felismerése hozta létre előbb a vízügyi szakigazgatást és szervezetet, majd ezek kialakítása indította meg és mozgatta azután - most már mint állami feladatrendszernek - a műszaki-gazdasági fejlődését, váltotta ki szervezetszerű differenciálódását és alapozta meg 1964-ig azt az előrehaladást, amely éretté vált az alapvető, átfogó, rendszerező - összefoglaló - kodifikációra, miután a szocialista államigazgatás kodifikációs időszaka is elérkezett. A VT miniszteri indoklása e tekintetben a következőket szögezi le. „A fejlődés folytán alapvetően megváltozott társadalmi és gazdasági alapokon megvalósuló vízgazdálkodási feladatoknak a társadalom érdekeivel és a népgazdaság erőforrásaival összhangban történő ellátása szükségessé teszi a vízzel való gazdálkodás rendjének egységes elvek szerinti szabályozását és ennek érdekében a korszerű, új vízügyi törvény megalkotását". Ezekben a keretekben és ezeknek az okoknak a hatására magában a vízügyi jogban is működtek fejlesztő erők. Bár a fő „külső" hatásoktól befolyásolt, sőt meghatározott erők ezek, mégis önálló értékelésre érdemes, számottevő „saját belső" fejlődés is végbement a vízügyi igazgatás jogterületén, ami szintén a joganyag kodifikálását érlelte. Az 1948-64 között eltelt 17 év alatt, különösképpen az 1954-től eltelt kereken 10 esztendő alatt, tetemes joganyag halmozódott fel a vízügyi működés „termékeként" (Bényey 1974). A vízügyi jogot - folyamatosan építgetve - nagyszámú, főként ágazati eredetű, tehát alacsonyabb szintű, „belső" jogforrás gyarapította, amelyek nem voltak szoros egységbe foglalva, s ilyenbe nem is voltak beilleszthetők, a mindenkori gyakorlati szükségletek által kiváltott eseti, működési célokat szem előtt tartó jogkibocsátás megnyilvánulásaiként keletkeztek. Ezek a jogszabályok főleg a szervezet kifejlesztését és a szakágazati működés irányítását szolgálták, de nem volt csekély azoknak a száma sem, amelyek a vízjog olyan alapintézményeit bontották ki, mégpedig legtöbbször igen nagy elemző részletességgel, amelyek többségükben a VT-be is belekerültek. A jog másik - az előbbinél ugyan szerényebb - hozzájárulása a kodifikáció előkészítéséhez a joggyakorlat által szolgáltatott jogalkalmazási tapasztalatok voltak. Bár az akkor még aránylag kevés és szűk körű anyagot létrehozó hatósági jogalkalmazás közvetlen jogfejlesztő erejéről nemigen beszélhetünk. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az 1948-64 közötti 17 év a korszerű vízgazdálkodás alapjai lefektetésének, a hagyományos vízimérnöki munka szerkezetváltásának, az új, korszerű vízgazdálkodás kifejlődésének és indulásának, egyben a vízügyi jog előkészítésének időszaka. Aránylagosan sem kevés idő ez, a napjainkig eltelt időszaknak majdnem a fele, tartalmában azonban mérhetetlenül gazdag szakasza az ágazati jogfejlődésnek. Ennek jogi betetőzője, erőhatásainak közvetett és közvetlen befogadója, a jogkeletkeztetés elemeinek egységes egészbe foglalása az Országgyűlés által 1964. november 20-án elfogadott, december 13-án - a vele szerves egységet alkotó végrehajtási rendeletével együttesen - kihirdetett és 1965. július 1-én hatályba lépett Vízügyi Törvény. A VT azonban nemcsak a több mint két évtizedes jogfejlődés magasabb szintű összefoglalása, hanem - a jog másik fő funkciójának megfelelve - a társadalmi viszonyokat vezérlő, alakító, a társadalmi mozgásoknak irányt és keretet szabó jogi művé is kellett hogy váljék, és mint fennmaradása eléggé bizonyítja, vált is azzá. Ezt a jövőbe ható, utat egyengető hatását jórészt a megalkotásakor beépült fő irányzatok továbbításával és a részlet-jogfejlesztésbe közvetítve látta el, újabb, kereken két évtizeden át.