Vízügyi Közlemények, 1987 (69. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Adatok a mederformák kölcsönhatásainak ismeretéhez 131 4. Az enyhén ívelő nagy kanyarok helyszínrajzi stabiitása Az enyhén ívelő mederszakaszok helyszínrajzi változása nagyon hasonlít az egyenes mederszakaszokéhoz. Annyi különbség van, hogy az enyhén ívelő szakaszoknál a lapos kanyar homorú part felőli kitérése csaknem minden esetben kimutatható. Ez a mederváltozás azonban nem jelentős. Enyhén ívelt szakaszok helyszínrajzi mederváltozása figyelhető meg például Tiszapalkonyánál. Itt egy kb. 6 km hosszú, enyhén ívelt szakasz a szabályozások óta alig változott. Tiszakeszi fölött is egy kb. 6 km hosszú meder mutatkozik viszonylag stabilnak. Az enyhén ívelő mederszakaszok helyszínrajzi stabilitása a megfigyelések alapján kisebb, mint a folyók egyenes vonalú szakaszaié, de stabilabb, mint a kanyargó szakaszoké (Mike 1970/b). 5. A kanyarok kölcsönhatása és a mederanyag kőzetfizikai jellemzőinek összefüggése A folyók mederváltozásának jellege nemcsak a szakasz jellegétől függ (Cholnoky 1937), amely a vízhozam, esés és hordalékosság függvényében alakul ki, hanem egyéb tényezőktől is. A tényezők egyike a mederágy kőzetfizikai adottsága. A meder stabilitása és a mederváltozás jellege szempontjából nem mindegy, hogy laza üledékből, vagy kötött anyagból épült-e fel a folyó mederágya (beleértve a folyó partjait is). Vannak olyan mederszakaszok, ahol a „szakaszjelleg" azonosságot mutat, mégis a fejlődés során az egyik szakaszon erősen elfajul, óriáskanyarok, vagy összetett kanyarulatok keletkeznek, a másik helyen pedig szabályos vándorlása figyelhető meg. Az eltérés sok esetben azonos hidrológiai, hidraulikai feltételek mellett - a mederanyag különbségében keresendő. A Tisza és a Szamos mederváltozásainak elemzése során megállapítottuk, hogy a laza (homokos, löszös) partfalakkal, mederággyal rendelkező szakaszokon megtalálhatók mind a haladó, mind a fejlődő típusú kanyarok. A kötöttebb anyagú medrek esetén, mint például a Körösök esetében, a fejlődő és az elfajuló kanyartípusok a jellemzők. Kötöttebb anyagú medreknél haladó kanyarok nemigen alakultak ki. E megfigyelésekből azt az általánosítást vonhattuk le, hogy mederelfajulások és fejlődő típusú kanyarok bármely kőzetfizikai adottság mellett kialakulhatnak, haladó kanyarok viszont csak laza szerkezetű mederágy (és partok) esetén jönnek létre (1-2. ábra). A kanyarok lefűzödése egyik fő mederfejlődési típus esetében sem szükségszerű, de közvetve a mederanyag is hozzájárul a lefűződéshez. Típusos haladó kanyaroknál egyáltalán nem következnek be, haladva fejlődőknél vagy csökkenve haladóknál a leggyakoribbak, a túlfejlődő, ill. elfajuló kanyarok esetében pedig csak a legritkább esetben fordulnak elő. Ez utóbbi esetben e szakaszon általában erősen lecsökken a folyó esése, és ezzel egyenesen arányban a folyó munkavégző képessége is. A mederanyag a kanyartípus kialakítása révén segíti elő, vagy akadályozza meg a természetes lefűződést. Az egyenes szakaszok vándorlása a kötöttebb mederágy, illetve partanyag esetében is kialakulhat. A kanyarok haladása, fejlődése, valamint a meder beágyazódása is kölcsönhatásban van egymással. Ha pl. a meder intenzív beágyazódásban van, a kanyarok haladása, illetve növekedése lelassul. Ha egy kanyargós szakaszra az erőteljes haladás