Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Muszkalay László-Starosolszky Ödön: Vízépítési műtárgyak hitelesítésének tapasztalatai

Vízépítési műtárgyak hitelesítésének tapasztalatai 293 Egyre több műtárgy esetében jelent további nehézséget, hogy a tág határok között változó üzemelési körülmények között az átfolyás hidraulikai jellege is változik, és így átmeneti állapotok alakulnak ki. így pl. a Kvassay zsilip minden esetben a nyomás alatti kifolyás és átfolyás átmeneti szakaszában üzemel és a kiskörei duzzasztó alatti átfolyás is az üzemelés jelentős részében átmeneti jellegű. Az átmeneti jellegű átfolyással üzemelő műtárgyak vízhozamának meghatározására iterációval megoldható összefüggést dolgoztunk ki (1979-1980). A Kis-Balaton műtárgyainak 1985-ben végzett hitelesítése is arra mutat, hogy a komplex hasznosítás miatt a műtárgyak összetettebbek mint korábban szerkezeti és hidraulikai szempontból egyaránt. Az ilyen jellegű műtárgyak hitelesítése általában részletes hidraulikai vizsgálatot igényel. A dunakiliti vízlépcső kezelését szolgáló nomogramot többféle méretarányú, különböző időpontban végzett kisminta kísérlet eredményei alapján kellett meghatározni. Fő nehézséget itt a térbeliség okoz. A nagyobb méretű síkbeli modellek viszonylag pontosabb eredményének összevetése a háromdimenziós 1 : 100 méretarányú modellel leginkább azért volt nehéz, mert a vízszíneket át kellett számítani a jövőben épülő mű felvízi vízmércéjének helyére. A vízszállító-képességet a ferde áramlás, a leszívási görbe alakulása, a nyitott nyílások helyzete és az alvíz visszahatása egyaránt befolyásolta. Joggal merült fel annak igénye, hogy a vízlépcsőn átbocsátott vízhozamot egyetlen szelvényben ultrahangos vízhozamméréssel kellene nyilvántartani (WMO 1980). 3. A műtárgyhitelesítés jövője A műtárgyhitelesítés még sokáig a legolcsóbb vízhozammérési mód lehet, ha az ultrahangos vízhozammérés elterjedése pénzügyi okokból tovább késik. Kétségtelen, hogy a hitelesítés egyre növekvő költségei, főleg többnyílású művek esetén a beépített berendezéseket előbb-utóbb előtérbe helyezik. A sebességmérő szárnyas hitelesítő mérések helyett felmerülhet a hígulásos vízhozammérés, vagy a hordozható ultrahangos sebességmérő alkalmazása, de valószínűleg a sebességmérő szárny sorozat (akár függőleges, akár vízszintes elhelyezésben) kedvező esetben továbbra is a legegyszerűbb módszer marad. A kisebb és közepes műtárgyak hitelesítésével kapcsolatban a jövőben fokozott • gondot kell fordítani a felvíz és alvíz (illetve különbségük), továbbá a mozgógátak (zsilipek) esetén a zsiliptábla helyzetének megbízható, folyamatos és szinkronizált észlelésére. Közepes műtárgyaknál gazdaságos lehet a kalkulátor bázisú adatgyűjtő és helyszíni feldolgozó alkalmazása, az észlelt (nyers) adatok mellett a pillanatnyi hozamértékek megfelelő időközönkénti számítása és napi összegezése, illetve a napi középvízhozam számítása is. Erre a célra megfelelő érzékelőkkel együtt rendszert lenne gazdaságos kidolgozni, amely elősegítené a mütárgyhitelesítések terjedését és alkalmazásuk pontosságának növelését ( WMO 1980). A jövő vízrajzi hálózatában, főleg a vízkivételek és vízvisszavezetések folyamatos mérésének szigorú bevezetésével a hitelesített műtárgyak szerepe növekszik. Ezért a jövőben épülő műtárgyak tervezőinek gondolniok kell a hitelesítésre és a kismintakísérletek során azt is célul kell kitűzni. Kedvezőtlen esetben kizárólag az előzetes hitelesítés érdekében kell kismintakísérletet végeztetni. A tipizálás során ugyancsak figyelembe kell venni ezt a követelményt.