Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)
2. füzet - Fejér László: A vízsebességmérések fejlődése Magyarországon a vízrajzi osztály megalakulása előtt
A vízsebességmérések fejlődése Magyarországon a Vízrajzi Osztály... 273 a szelvényirányra merőleges beállítása érdekében a rúd tetejére nézőkeresztet erősítettek. A kellő mélységre bocsátás két ladikból álló tag hídlásról történt. A kezdetleges műszerrel történő mérés nagyon bizonytalan volt, mert folyamatosan csak 100 fordulatot tudtak velük észlelni, és a nehézkes szárnyak gyengén áramló vízben egyáltalán nem forogtak. 1836-ban aztán új műszereket szereztek be (3. ábra), amelyek kettős számláló fogaskerékkel rendelkezvén egyfolytában 500 fordulatot tudtak mérni. A mérési szelvényeket az egyes mellékfolyók beömlése - ill. a jelentékenyebb mellékágak kiágazása - fölött és alatt jelölték ki, és kiterjesztették a mérést a mellékfolyókra, valamint a mellékágakra is. A mérési eredmények jegyzőkönyve a keresztszelvényekkel együtt az Országos Levéltárban találhatók. A nagyszabású hidrometriai felvétel kellő értékeléséhez tudni kell, hogy Európa folyóinak még a 19. század első évtizedeiből ismert vízhozamadatai közül is csak igen kevés származik pontonkinti mérésből. A szárnyméréseket leginkább szabályozási tervekkel kapcsolatban egy-egy helyre, vagy rövidebb folyószakasz jellemzőnek ítélt szelvényére korlátozták. A Duna mappáció befejeztével a magyar vízrajzi tudomány fejlődésének első legfontosabb szakasza is lezárult. Már az 1830-as évek végén és az 1840-es évek elején megkezdődött a gyakorlati tapasztalatok feldolgozása és az eredmények szélesebb körben ismertté tétele. Kiderült, hogy az addig használt sebesség- és vízhozamszámítási képletek (Dubuat, Chézy-Eytelwein ... stb.) kevéssé felelnek meg a sebes folyású Dunának, pontos eredményeket csak az adott szelvény több függélyében fenékig tartó szárnymérésekkel lehet elérni. A Duna budai szelvényében, 1304 m-rel a budai vízmérce alatt, a pesti sóraktár magasságában (4. ábra), 1838 októberében végzett sebességmérések adatainak felhasználásával, valamint saját korábbi megfigyelései alapján írta Vásárhelyi Pál „A sebesség fokozatáról folyóvizeinknél..." c. tanulmányát, amely a Magyar Tudós Társaság 1845. évi évkönyvében jelent meg. Miután Vásárhelyi korában, kellő számú mérési adat hiányában, a sebességnek a mélység szerinti megoszlása tekintetében teljes bizonytalanság uralkodott, igen nagy jelentőséggel bírt Vásárhelyi megállapítása, mely szerint a sebességek mélységgel arányos csökkenése vízszintes tengelyű parabolával írható le. Vásárhelyi e megállapítását a szóban forgó mérés 31 függélyének összesen 230 adatára támaszkodva tette. Vizsgálódásainak legfőbb célja az volt, hogy a vízállás és a szelvény-középsebesség között állítson fel a gyakorlat számára is használható összefüggést. A vízmozgás törvényszerűségének kérdései természetesen az Institutum tananyagában is szerepeltek. Az egyetem gyakorlati mértan és vízépítészet professzorának Petzelt Józsefnek előadásai alapján készült az első magyar nyelvű, összefoglaló jellegű tankönyv, a „Vízmoztan" (1847). A jegyzet 31 oldalon keresztül ismerteti a vízsebességmérés különféle módozatait és az ahhoz szükséges eszközöket (úszó, kapcsolt úszó, botúszó, lapátkerék ... stb.). Leírásából megismerhetjük a hazai gyakorlatban használt Woltman-szárnyat, és a műszer bemérésének módját. Petzelt érdeme, hogy az egyetemen bevezette a mérnökhallgatók rendszeres geodéziai és vízmérési gyakorlatait, s az egyetem oktatási célokat szolgáló vízsebességmérö műszergyűjteményét is jelentősen gyarapította. A 19. század közepén - elsősorban a Tisza-völgyben megindult folyószabályozási munkák nem minden esetben hozták azokat az eredményeket, amelyeket az érdekeltek a nagyszabású vállalkozástól reméltek. Része volt ebben a Tisza-szabályozási tervek (a Vásárhelyi és a Paleocapa által kimunkált elképzelések) következetlen végrehajtásának és a vízfolyások természetére vonatkozó mélyreható ismeretek hiányának.
