Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)

2. füzet - Dvornicsenkó János: A vízrajzi információrendszer adatbázisának rendezési és kódolási kérdései

192 Dvornicsenkó János 1891-ig a rendszerezés módszerét a Vízállások I-VI. köteteinek címei is jelzik: „Vízállások a Tiszában...", „Vízállások a Dunában...", „Vízállások a Duna mellékfolyóiban és a Balaton és a Fertő tavakban..." stb. Látható, hogy a kötetek vízgyűjtőnkénti csoportosításban vagy folyónként jelentek meg, általában több évet fognak össze, az állomások a folyók vízrajzi rendjében vannak összefoglalva a törzsadatok és évenkénti (ezen belül havonkénti) adatsorok bontásban jelennek meg, de külön oldalszámra utaló jegyzék nélkül. Az állomások számának növekedésével a VI. kötet már 216 oldal terjedelmet ért el. 1892-től, a VII. kötettől kezdve az 1917-1929-ig terjedő időszak kivételével - évente jelennek meg a Vízállások kötetei és a jégviszonyok leírása mellett már csapadékadatokat is közölnek, kötetenként az ország teljes vízrendszerének szerkezetét használva ismertetik az adatokat, átnézeti térképeket is mellékelve. A vízrajzi rendezési elv természetesen azóta is megmaradt, sőt a VII. kötettől kezdve az akkor 131 csapadékmérő állomás betűrendes jegyzéke külön közlésre kerül azokkal az oldalszámokkal együtt, ahol a vonatkozó adattartalom megtalálható. 1898-tól a csapadékadatokat tartalmazó rész mérőállomásait vízvidék (vízgyűjtő) sőt később részvízgyűjtő bontásban is katalogizálják, oldalszám feltüntetésével, majd 1901-től a vízvidékek sorszám jellegű azonosító számot kapnak, de szintén csak a csapadékadatokat tartalmazó részben. A bővülő tartalmú kimutatásokban alkalmanként már az állomások közigazgatási (megyei) hovatartozását is bejelölik. Az azonosító számok, amellett, hogy hosszú éveken keresztül változatlanok maradtak, évkönyvenként, az állomáshálózat tagjai számának függvényében évente változó sorszámot is kaptak. Említésre méltó tény, hogy csak a csapadékra vonatkozó adattartalom volt a legkülönbözőbb tematikák szerint kiemelten külön rendszerezve. (A vízmérceállomások különálló betűsoros jegyzékét csak állomásnévvel és oldalszámmal az 1903-as évtől kezdődően közlik az adatgyűjtemények állomásonkénti sorszámozással, ami 1930-ig nem bővült.) A kézenfekvő magyarázatot, részben indirekt módon Hajós Sámuel is megadja az 1913-as Vízállások kötet előszavában: „... míg az 1892. évben létezett 183 vízmércze és 265 csapadékmérő állomás.... addig az 1912-ik évfolyam... már 297 vízmércze és 1633 csapadékmérő állomásról számol be. Tekintetbe véve, hogy vízmércze-, de különösen csapadékmérő hálózatunk a kívánatos sűrűséget még korántsem érte el (sőt a nyugati államok terület szerinti sűrűségéhez is még igen távol van), könnyen belátható, hogy a hálózatok további kiépítésével hovahamarább bekövetkezik az az idő, amikor (a nagy anyagi áldozatokról nem is szólva) a könyvnek szokatlan terjedelme miatt nehezen kezelhető, az óriás számtenger miatt pedig áttekinthetőségben szűkölködő adatrengeteget kapunk. Ezt az előrelátható kellemetlenséget óhajtottuk megelőzni a jelen kötetben hozott újabbi változással...." A változások lényege, hogy a „csapadékmérési adatok számszerű kimutatásai nem közöltetnek", helyettük grafikai és térképi ábrázolás bevezetésére kerül sor, a csapadékmérési adatok „új elrendezés szerint egy összevont táblázatos kimutatásban (B tábla) közöltetnek... Az előző kötetekben foglalt csapadékmérő állomások betűsoros névjegyzéke az új kötetekben is megmarad - A tábla - czímen, s mutatja az állomások nevén kívül a vármegye nevét, a melyhez az állomások tartoznak, a csapadékmérő hálózat térképén szereplő sorszámot, valamint... azokat az állomásokat... a melyekről az észlelt csapadék részletes számbeli adatai az Országos meteorológiai és földmágnességi intézet évkönyveiben feltalálhatók". 1930-ban a XXXV. kötet - egyesítve a Vízállások és a régi vízrajzi évkönyvek tartalmát - Vízrajzi Évkönyv címmel jelent meg. Az 193l-es évkönyv ad először külön kimutatást a vízmérceállomásokról vízrendszer szerinti bontásban oldalszám hozzárendelésével. A felszabadulás utáni időszakban a vízrajzi évkönyv szerekezeti fejlődésének két fő állomása van. Az 1952. évi kötet az egyik, amely jelentős tartalmi fejlődést hozott, amit az 1953-as évkönyvben a 273 tanulmányi vízmércéről az állomások és vízfolyások