Vízügyi Közlemények, 1986 (68. évfolyam)
2. füzet - Csermák Béla: A vízrajzi tevékenység egy vízgazdálkodó szemével
144 Csermák Béla 4.3. A víz minőségi viszonyainak számbavétele Már a mennyiségi számbavétel megindításakor nyilvánvaló volt, hogy a mennyiségi ismeretek nem (és egyre kevésbé lesznek) elegendők a társadalmi-gazdasági élet kérdéseinek megválaszolására. Már 1953-ban megkezdte a VITUKI az ország vízkincse minőségi jellemzőinek megismerését, rendszeres mérésekkel folyamatos ellenőrzését, a vizek elszennyeződés elleni védelmét. A kezdeti eredményeket rövidesen közre is adták ( VITUKI 1957). A rendkívül összetett feladatkörben elért gyors sikerek a vízügyi igazgatóságokon létesített vízminőségi laboratóriumok lelkes munkájának is köszönhetők. 4.4. A tározási lehetőségek feltárása Az országban keletkező kisvízi készlet csekélysége miatt, a Duna-medence országaitól való függés némi lazítása érdekében a mennyiségi számbavételhez csatlakozva feltárták az ország tározási lehetőségeit ( VITUKI 1958). Ez a munka nem csökkentette, hanem ellenkezőleg, fokozta a kisvízfolyások vízjárási viszonyai (vízhozam, a víz fizikai, kémiai minősége stb.) folyamatos ismeretének, vagy a (természetes és/vagy mesterségesen képzett) hosszú adatsorok előállításának a fontosságát, a tározók teljesítőképességének meghatározhatósága érdekében. 5. A folytatás A vízkészlet-gazdálkodók 1960. évi véleménye szerint a vízrajzi (hidrológiai) munkának az elkövetkezőkben a természeti alapadatok jobb megismerésére kell irányulnia, és fel kell ölelnie a műszaki beavatkozások következményeid (és ezek irányításának lehetőségeivel) foglalkozó vizsgálatokat is ( О VF 1965). Legégetőbb teendőnek ítélték - az észlelőhálózat fejlesztését; - a műszerek és berendezések korszerűsítését; - a vízrajzi szolgálat decentralizálását és ennek érdekében a hidrológusképzést; - a mélységi vízkészlet jobb megismerését; - a műszaki beavatkozásokkal és hatásaikkal kapcsolatos vizsgálatokat. A vízrajz művelői a felsorolt tennivalók jelentős hányadát a 60-as és a 70-es években elvégezték (törzshálózat kialakítása, decentralizáció, hidrológusképzés és továbbképzés, mélységi vízkészlet feltárásának finomítása stb.); bizonyos hányada azonban a fáradozások ellenére távol van a megoldástól (modern technika átvétele, emberi beavatkozások hatásának figyelembevétele). 6. És most? A vízrajzi szolgálat jelenlegi helyzetének és feladatainak teljes körű felmérését a szakvezetők feltárták; megállapításaikkal egyetértünk (Goda-Szlávik 1982). A vízkészlet-gazdálkodás hatékony végzéséhez szükséges alapokat Kovács (1983) négy országosan kiemelt témacsoportban javasolta fejleszteni; ebből három a vízrajz területére esik:
