Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)
4. füzet - Somlyódy László-Licskó István-Fehér János-Csányi Béla: A Sajó kadmiumszennyezettségének modellezése
542 Somlyódy L., Licskó /.. Fehér ./. és C'sányi B. 3. A nem-permanens hidrodinamikai modell alkalmazása A következőkben két számpéldát fogunk bemutatni. Az első célja a vázolt modell összehasonlítása egy másik eljárással, míg a másodikban a modellt a Sajón levonuló természetes árhullám számítására fogjuk alkalmazni a mért és számított értékek összevetése céljából. A modell alkalmazhatóságát vizsgálva először egy másik eljárással (Kozák 1977) hasonlítottuk össze. Kozák bemutatott modelljéhez lényegesen gyorsabb időbeli változások tartoznak, mint az a mi esetünkben elvárható. Mindkét esetben a meder téglalap szelvényű, a fenékesés 5 • 105, a kezdeti vízmélység 1 m, a szélesség 100 m, к = 40 m 1/ 3/s a vizsgált szakasz hossza pedig 500 km. Kozák modelljében a felvízi peremfeltétel Q(t) alakban adott. Jellegzetessége, hogy a vízhozam 1 nap alatt az induló értékről cosinus függvény szerint 25-szörösére nő, majd újabb 2 nap alatt az eredeti értékre csökken le. A modell alkalmazása során a fenti Q(t) feltétel helyett a Kozák által számolt Z(0, t) vízszintet használtuk peremfeltételként, majd az összevetést mind a vízmélységre ( H), mind Q-ra elvégeztük. At értékét 3600 s-ra választottuk, míg x= 5000 és 10 000 m volt. 6. ábra. Nem-permanens hidrodinamikai modellek összehasonlítása (vízhozamok) Рис. 6. Сравнивание неустановившихся гидродинамических моделей (расходы) Fig. 6. Comparison of non-steady hydrodynamic models (discharge) Fig. 6. La comparaison des modèles hydrodynamiques non-permanents (débit d'eau) Az egyezés mindkét Ax mellett kitűnő (6. és 7. ábra), ami igazolja, hogy a kidolgozott modell a vizsgálataink során előfordulónál lényegesen gyorsabb időbeli változások leírásaira is jól felhasználható.